Ahogyan most vagyunk

Peti hát fosul van, nincs rajta mit szépíteni. Ma mondjuk puccba vágtam a lakást mellette, úgyhogy közérzetileg nyilván javul (tüdőügyben meg majd mond valamit ma is a doki, komolyan nem tudom megítélni), tegnap simán rinyagép volt egész nap (szerencsére a délutáni 3 órás alvása azért rendbetette az idegállapotomat. (Persze szegénykém szegénykém, nincs is ezzel gond, csak kemény ilyenkor bármit csinálni.)
Szerdán Zubinak nagyon örültem, szerintem Peti miatt bárki mást visszamondtam volna. Őt nem lehetett. (Vagy vállalom, hogy legközelebb 5 év múlva futunk össze.)

Így viszont jól sült el, arra készültem, hogy legrosszabb esetben betegsége csúcspontján Péterem a nyakamban fog lógni egész nap. Ehhez képest nem volt vészes, ugyan jó korán kidőlt, de aludt nagyot délután, sőt, még Eszti is simán beszunnyadt. (Általában velem alszik, de kértem, ezt most hagyjuk már ki.)

Ő egyébként biztos elfáradt a melóban. Mert nem volt ám itthon délelőtt!
Ugyanis Laci bevitte magával a munkahelyére. Mivel fejlesztésre nem akartam elvinni, ő szerzett engedélyt. Mindketten nagyon lelkesek voltak.
Laci szerintem alig várta, hogy kiállítási darabként mutogassa az ő kedves-aranyos-csodacuki kislányát.
Eszti meg már előző nap be volt őrülve, nem evett és nem aludt rendesen, kikészítette a legszebb ruciját, a gyűrűjét és karkötőjét este, merthogy apával megy dolgozni ("És mit fogsz csinálni?" Virágot locsolni, és vindóóószt telepíteni.)
A valóságban meg inkább egész nap jött-ment apjával, és zabált (főleg csokit, de minden irodából kapott valamit a csoki/cukor/alma körből.)
És imádta, haza sem akart jönni. :) Vajon miért?

Így a szerdából asszem kihoztuk a maxot.
Jóvót nagyon, Zubival meg igenigen, pont olyan, ahogyan ő is megfogalmazta. Leülünk és mintha nem teltek volna el évek, amióta utoljára leültünk. És ez tök jó!

Hogy ma miért érek rá?
Esztit elvittük utoljára bölcsibe. Búcsúbulizni.
Igen, tegnap este 3 falat után befejezte a vacsorát, (nem tudok enni, mert holnap búcsúbuli.) fürdés után pörgött körbe-körbe,- mint anno a dilis Egonkutya a farkát kergetve- és közben búcsúbuli felkiáltásokat hallatott, és reggel 6-kor már kijött. (Be is vágtam apja mellé, én meg aludtam tovább, miután Peti miatt keltem vagy 12* az elmúlt napok mindegyikében. Nem vészes, csak annyira köhög, hogy mindig azt hallgattam, nem jött-e rókakoma.)
Na így vagyunk most.