Kezdődött azzal, hogy Eszti szeptember hónapban 3*(!) lett taknyos a múlt héten. De valószínűleg már annyira megszokta, hogy nem is volt semmi extra. Oviba is ment (mert inkább orrdugulós volt, nyilván lógó takonnyal nem engedtem volna), meg is gyógyult napok alatt.
És Peti persze elkapta. Ő a hónapban egyszer 3 napot és egyszer 5 napot volt egészséges. Éreztem már megnyugtatóbbnak is a helyzetet, de mindegy.
Nem is volt nagyobb baj. Folyt az orra. Szívtuk, jóvan.
De szombaton aztán elszabadult a pokol.
Nyilván Murphy meg az ő törvényei miatt Laci aznap szolgálatban volt.
Így mi elmentünk könyvtárba délután a gyerekekkel. Addig semmi baj nem volt, amíg a levegőn voltunk, de a lakásban... Pepp este 6 óra óta folyamatosan köhögött. Szárazon. Már ez nem tetszett.
Aztán lefeküdtek este és báááám...
Úgy terveztem, hogy este lefektetem a kölyköcskéket időben, én meg eltespedek a kanapén és X- faktort nézek.
Persze Petit elnézve kezdtem alábbhagyni a terveimből.
Aztán ja... Az ágyát már 1/2 9-re összehányta. Szerencsére Eszti nagyon hamar elaludt, így legalább a kis katasztrófaturistát megúsztam.
De egyedül voltam. Úgyhogy Petit egy takaróba csavarva beültettem az X faktor elé, aztán eltakarítottam a romokat. Remek reakciókészségről tettem tanúbizonyságot, amikor reptében elkaptam még egy rókát. De nem nagy szám, ez már tényleg gyakorlottság (látom a légzésén, hogy jön.)
Szóval visszafeküdt, gyorsan megfürödtem, leültem a TV elé és akkor vége lett az X faktornak.
Na jó buli volt ez is....
Petimmel még molyoltuk óránként valamit, de különösebben nem javult.
Éjfélre ott tartottam, hogy beparáztam, hogy ebből kórház lesz. Annyira, de annyira szarul hangzott. Köhögött és fulladt.
Én, aki nagyon megfontolom, milyen gyógyszerhez nyúlok, beadtam neki, amit csak láttam.(Na jó, láza nem volt, így az ibuprofént hanyagoltam).
De kúp az lett belőle. Pedig azt végképp rühellem. Hát nagyon muszáj volt...
Aztán átvettem magamban a forgatókönyvet, hogy ha fulladva kórházba viszem, egyrészt hogy számolok el anyám jövőheti esküvőjén a kisebb unokával, másrészt ugyanazt csinálják vele, amit én itthon is meg tudok tenni (csak kettő adag szteroidos kúppal többet nyomnak bele). Úgyhogy letettem a dologról. És megbíztam magamban.
A második fajta köhögéscsillapító használt végül (az elsőt szerintem kihányta), így aztán arra ébredtem, hogy köhögött párat, de már fél 5 volt. Nem hiszem, hogy annyira kiütve aludtam, szóval rendben kellett lennie addig.
Aztán reggel lett, jött Laci (oszlott a felelősség :) ), és elsuhantak az éjszaka árnyai.
Szárazon köhögcsélt, de semmi extra baja nem volt. Csodálkoztam is, hogy ennyire beparjantós lennék így a 43. zűrös éjszaka után is? De éreztem, hogy nem, valami nem stimmelt az éjjel.
Azért tegnap elvittük dokihoz délelőtt, aki nagy boldogan megállapította, hogy egy kis náthán kívül kb. semmi baja a gyereknek (ő ennek mindig végtelenül tud örülni, hogy nem kell Pepónak gyógyszer).
Viszont szerinte - ahogy leírtam és amennyire beparáztam a szitun- az éjszakai buli az krupp volt. Úgyhogy nem csoda, hogy rémálmaim lettek a gyerektől.
Akinek különben tényleg a köhögésen kívül semmi gondja az életben. (Úgy értem étvágya van, aludni tud, nincs kiütve stb.)
Így élünk tovább. A hét eseményeit majd holnap, mert így most kapásból sok lenne. Mert unalom, az tényleg nincs! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése