Az ovisztori

Most úgy állunk, hogy elmesélem.

Végig úgy álltam az ovihoz, hogy teljes mértékben megbíztam Esztiben, benne nem fogok csalódni.
Mert ő amolyan "feltalálom magam"  gyerek. Marha jól ellavírozik a különböző helyzetekben, sokszor a olyanokban is, amelyek teljesen újak.

Na ebben nem kellett csalódnom.

Az elmúlt hetekben összeszorult sokszor a szívem, mert ez az ovi egyáltalán nem tetszik neki, nem szeret menni és hát mit szépítsük kaka ovi.

Az elválásunk szép óvatos volt, ahogyan számítottam rá. Első nap volt sírás, de nem rögtön, hanem már egy órával azután, hogy otthagytuk. Mondjuk kurvanagy szerencse, hogy Eszti már járt közösségbe tavaly, mert amilyen módon ez az egész folyt, asszem sírógörcsöt kaptam volna, ha életében először ilyen körülmények között kellett volna otthagynom valahol (értsük: kavarodás az öltözőben, a szekrényünket nagy nehezen megtaláljuk, cipő le, benti cipő fel, oszt mehetsz. Jaaa, az óvónéni az 3 másik gyerekkel, vagy a jóég tudja hol. És te húzzál haza, mert nem szülős beszoktatás van. Ha sír a kölköd, akkor cumi van neked. Meg a kölködnek is. Durva,)

Eszti azt mesélte, hogy amikor sírt, akkor mindkét óvónéni megvigasztalta (szerencséjük!).

Aztán másnap könnyezett egyet a szeme, amikor öltöztettük, hogy nem akar itt maradni. Dehát elsütöttem neki a klasszikust, hogy hidd el, apád sem akar dolgozni járni, mégis megy. Ölelés-puszi-sziababa. Utána rendben volt.

Azóta volt már egy egész hetet, majd egy egészet hiányzott.
Majd a héten ment újra először, amikoris hétfőn úgy jött haza: anya, nem kaka az ovi!
Mondtam, "na ne viccelj, tényleg"? És fel volt pörögve, mesélt stb.

Azóta azért a biztonság kedvéért minden nap elmondja, hogy nem szereti, és tegnap betojtam a szövegén, amikor beleheveredett apja ölébe és bejelentette, én veletek együtt szeretek a legjobban lenni. Biztosítottuk róla, hogy mi is, de azért menjen már el oviba. :)

Annak a sajnálkozásnak pedig, hogy szegény gyerek nem érzi igazán jól magát ott (sokan vannak és hogy kevés a játék, ezt sajnos másik gyerkő is mesélte otthon), szóval ennek az vetett véget, hogy tegnap mesélte az egyik kislány apukája (az utcán összefutottunk, mást nem is ismerek még amúgy), hogy a lánya mesélte, hogy az enyémmel játszottak. (Vagyis nem igaz az állítása, miszerint ő nem játszik senkivel.)
És apa reggeli tapasztalata: bevitte a csoportszobába, és egymás után 3 kisgyerek is odament Esztihez, hogy játszunk ezt, meg szia, meg stb. Vazze elhajtotta mindhármat. És erre Laci mondta, hogy akkor majd megoldja magának, nehogymár sajnálgassuk! (Tök igaza van amúgy, annyira csak nem szar, ha többen is mennek hozzá játszani, oldja meg azzal a vagányságával, amiben bízom.)

Úgyhogy így állunk.
Minden nap tervezek amúgy rögtön alvás után, 3-ra érte menni, és erre törvényszerűen Peti minden nap du. 3,5 órát alszik és 4-kor kel fel. Úgy állok hozzá, hogy talán ma nem. :)

És most tudtam meg, ami miatt megesz az izgalom: a Kriszta szül. Éppen most! :)