Most az olyan, mintha már 2 hete nyaralnék, de nem. Viszont annyi minden történt, hogy hűha!
Egy pillanat unalom nincs. :)
Merthogy voltunk nyaralni a múlt héten. Zalakaroson. Direkt utólag mesélem...
Jajjj, anyám de jó volt! Most komolyan, ez volt az eddigi legjobb nyaralásunk. A kölykök már akkorák, hogy lehetett velük mindenféle jóságokat csinálni. Félpanziónk volt, tehát én is csak lógattam a lábam. És még az alvásidőket is simán megnyertem.
Mert minden nap aludtak, így én addig becsülettel bepótoltam a szaunahiányomat. És még egy pár felöntésre is eljutottam.
Délelőttönként voltunk programozni (béreltünk bringát meg állatsimogató meg ilyenek), délután meg ugye nem lehetett másként: medence, pancsolás, mindegy, de a vízben legyen.
Nagyon jó volt a játszószoba is, és volt animáció is. Egyszerűen minden percben remekül elvoltunk.
Petire azért nagyon készültem! Ugyanis előző héten eljöttek Laci+Peti értünk az usziba Eszti edzésére, és Píkirály sikeresen berókázott a 3 perces kocsiúton. Mondom eeeez nagyonfasza!
Úgyhogy nem akartam már gyógyszerelni, de vettem neki direkt utazási rosszulétre való homeós vackot. Hátha....
Na szépen be is adagoltam, és így indulás után egészen a kecskeméti kisTescoig bírta. Bááááz.... ott hányt egyet....
Aztán többet mondjuk nem, de azért izgultam végig. Zalakaros keményen messze van.
(Stornya felé mentünk odaúton, így ott megálltunk, ebédeltünk, és csak alvásidőben indultunk tovább. Visszafelé meg szerencsére Pepp 2 órát aludt. Eszti meg ugye nem gáz. Nyugis gyerek. :) )
És érezze mindenki: 5 napig úgy elvoltunk, hogy az útirókán kívül senkinek semmi baja nem lett (pedig volt ám nálunk minden: porszívó a kocsiban, inhalátorkészülék, felírva az ügyelet telefonszáma és címe stb. ) Csoda, hogy úgy érzem, szép az élet? :)
Aztán hazajöttünk pénteken.
Du. 4-kor értünk haza, akkor elszaladtam a tortáért, ééééés kezdődött a juhéjj Peppszülinap: torta- pezsgő- konfetti!
Aztán egy óra múlva már jöttek is anyuék, és innentől végképp hawaiidizsi. Mert itt is aludtak.
Ezért mi Lacival elmentünk este a borutcába. Na ott mondjuk nagyon csúnyán megcsúsztam.
Olyannyira sikerült egy -természetesen vírusos :P - másnaposságot benyalnom, hogy szombaton majdnem bevégeztem.
Anyuék elmentek reggeli után, majd Laci magában vígan kuncorászva elintézte, hogy alhassak egyet. (Vagyis szórakoztatta a kölyköket.)
Muszáj is volt, mert ebéd után újra programunk volt. Szerencsére addigra nagyjából összeszedtem magam.
Laciéknál van egy pár Laci (összesen 5.... ), így névnapi (+2 szülinapi) bulit tartottak egy lovastanyán.. Hát az is huhh, de jó volt. A gyerekek végig játszottak az udvaron, lovat simogattak, meg Esztinek végre teljesült a nagy vágya: lovagolt is egyet.
Aztán este kidőltek 1/2 9 után. És másnap délelőtt 10-kor egyszerűen felzörgettem őket. Csodálatos élmény volt, mert én is simán aludtam negyed 9-ig. Ejjjj, varázslatos volt!
Jaaa, igen, anyuék meg visszajöttek még vasárnapra (Misi papával ők is névnapozni voltak szombaton), és csak szinte este mentek el. Addig mi... délután csak sétálgattunk, és limonádézgattunk. Magunkban. (Mert persze a gyerekek addig nyúzták a mamáékat, amíg a játszóházban nem kötöttek ki.)
Ugye? Kicsit sok a "csodás" és "fantasztikus", és "huhh, de jó volt" szóhasználat? :)
Pedig még a hetet is elmesélhetném, de sok lesz a jóból. Höhöhö. :D
2014. jún. 30.
Fotós kiegészítés
Eszti minden szervezett kézműves buliban benne volt.
Petinek meg mindegy volt, csak zenéljen. Bár elmesélném, hogy végre igazán keményen (mint egy igazi gyerek) csúszdázni kezdett. Tiszta fejlesztő hatású egy nyaralás, nem? (A vízicsúszdát is nyomta, meg a játszóházast is.)
Ez az állatsimogató amúgy marha jó volt. Peti sikítva röhögött, amikor etette az állatokat. Majd kiabálta, hogy csacsi megette a kezem. Mondtam anyám vazze, oké, de azért húzzuk már ki a szájából.. grrr... Hát imádta!
Itt aztán meggondoltam magam, ezt talán mégse simogasd már meg! Pedig nagyon meg akarta...De úgy jött felénk, mint egy mini fekete törpemalac-tank.Eszti persze berezelt. De Petiből ez a funkció valahogy kimaradt.
És ugye ki kivel van jóban:
Eszti velem...
Peti meg vele. :D
És persze ment a Beszállok a traktorba szöveg is.(De nem, nem szállt.)
Ezeket ugye Laci fényképezte. És csak hogy ő se maradjon már le a képdömpingben.
Hihihi. :D
2014. jún. 19.
Ha nyár, akkor nyári szünet!
Eszti nagy élvezettel vetette bele magát az idei szünidőbe.
Ami nála azt jelenti, hogy minden reggel ébredéskor megkérdezi, hogy És ma mit fogunk csinálni? (A "töksemmit" válasz nem opció.)
Így minden reggel elmesélem neki, hogy örüljön, mint majom a farkának, hogy olyan jó dolga van, hogy itthon ülhet egész nyáron, mert az anyja itthon van, legyen másodlagos a tevékenység.
Bólogat, bólogat, megölel. De jó! És akkor mit fogunk ma csinálni? :)
Így elég hamar be kellett kapcsolnom a gyerekszórakoztató funkciót (naivan azt gondoltam, majd csak pár hét múlva lesz esedékes.)
De mindegy is, mert itt az ő párja, a vinnyogó, visító balhékirály. De tényleg hihetetlen mélységekig jutott ebben a szenvedésben. Szóval Laci szerint is egyszerűen unja magát. Én is ezt érzem, hogy most már nagyon kell, hogy legyen valami, mert itthon lenni az nagyon kevés neki.
Tegnap konkrétan egész nap balhézott, semmi sem volt úgy jó (vagyis inkább azt mondanám, hogy neki kb. mindenről eltérő vélemény/terve volt. Mondtam neki, hogy megszoksz vagy megszöksz, de mivel az ajtót nem tudod kinyitni... így maradjunk relaxban egy kicsit.)
Tényleg néha akkora műsorokat nyom, hogy a család 3 többi tagja csak tehetetlenül forgatja a szemét.
Különben nagyon jól elvannak, ha belövöm a programot neki.
Valamelyik nap pl. festettek. Hát de komolyan volt, hogy csak néztem, mennyire cukik.
És Peti túlment Esztin is (pedig ő a művész a családban: a védőnő kért a státuszra egy családrajzot- igen, új a védőnőnk.. ;) - és azt a művet 3/4 órán keresztül díszítgette.)
Szóval már Eszti is befejezte, amikor Peti még vidáman kente-kente-kente. És lemértem: több, mint egy órán át festett. (Vagyis itt a bizonyíték, hogy tud az a seggén ülni, ha tetszik neki az elfoglaltság.)
Meg hát ugye mivel szórakozik rendre itthon? Akrobatázok!
Hát nem akartam én mászós gyereket, de köszi... kaptam...
Ezt a videót keresztanyu figyelmébe ajánlom. (Mert én sem bírom nézni, amikor csinálja... úgyhogy neki biztos tetszeni fog. :) ) És most nézem, nem is adja vissza a valódi élményt, így videón keresztül nem tűnik túl veszélyesnek... pedig deszarul néz ki élőben...
Peti tipikusan az a kisfiú, akinek elmondod, hogy nem szabad, 3* is elmagyarázod miért is nem, és ő csinálja. A tiltás után észrevehetően lelkesebben. Így ez ügyben is bízunk a jószerencsében.
(Ma akkorát esett, hogy hajszárítás közben hallottam, ahogyan koppant...
Full gáz ez a kölök, hiába minden. A minap leesett a kanapéról ugrálás közben. Neki az asztal sarkának. Hát felvágta a fejét, ja. Eszembe sem jutott balesetire vinni az elmúlt akció tapasztalata alapján, csak úgy mesélgetem. :) )
Meg amúgyis. Oké gyerek, meg fiú, meg minden, de ennek biztos így kell kinéznie? Ez csak egy szimpla kakaóscsiga!!! :D
Szóval a nyári szünet feeling megvan.
Ami nála azt jelenti, hogy minden reggel ébredéskor megkérdezi, hogy És ma mit fogunk csinálni? (A "töksemmit" válasz nem opció.)
Így minden reggel elmesélem neki, hogy örüljön, mint majom a farkának, hogy olyan jó dolga van, hogy itthon ülhet egész nyáron, mert az anyja itthon van, legyen másodlagos a tevékenység.
Bólogat, bólogat, megölel. De jó! És akkor mit fogunk ma csinálni? :)
Így elég hamar be kellett kapcsolnom a gyerekszórakoztató funkciót (naivan azt gondoltam, majd csak pár hét múlva lesz esedékes.)
De mindegy is, mert itt az ő párja, a vinnyogó, visító balhékirály. De tényleg hihetetlen mélységekig jutott ebben a szenvedésben. Szóval Laci szerint is egyszerűen unja magát. Én is ezt érzem, hogy most már nagyon kell, hogy legyen valami, mert itthon lenni az nagyon kevés neki.
Tegnap konkrétan egész nap balhézott, semmi sem volt úgy jó (vagyis inkább azt mondanám, hogy neki kb. mindenről eltérő vélemény/terve volt. Mondtam neki, hogy megszoksz vagy megszöksz, de mivel az ajtót nem tudod kinyitni... így maradjunk relaxban egy kicsit.)
Tényleg néha akkora műsorokat nyom, hogy a család 3 többi tagja csak tehetetlenül forgatja a szemét.
Különben nagyon jól elvannak, ha belövöm a programot neki.
Valamelyik nap pl. festettek. Hát de komolyan volt, hogy csak néztem, mennyire cukik.
És Peti túlment Esztin is (pedig ő a művész a családban: a védőnő kért a státuszra egy családrajzot- igen, új a védőnőnk.. ;) - és azt a művet 3/4 órán keresztül díszítgette.)
Szóval már Eszti is befejezte, amikor Peti még vidáman kente-kente-kente. És lemértem: több, mint egy órán át festett. (Vagyis itt a bizonyíték, hogy tud az a seggén ülni, ha tetszik neki az elfoglaltság.)
Meg hát ugye mivel szórakozik rendre itthon? Akrobatázok!
Hát nem akartam én mászós gyereket, de köszi... kaptam...
Ezt a videót keresztanyu figyelmébe ajánlom. (Mert én sem bírom nézni, amikor csinálja... úgyhogy neki biztos tetszeni fog. :) ) És most nézem, nem is adja vissza a valódi élményt, így videón keresztül nem tűnik túl veszélyesnek... pedig deszarul néz ki élőben...
Peti tipikusan az a kisfiú, akinek elmondod, hogy nem szabad, 3* is elmagyarázod miért is nem, és ő csinálja. A tiltás után észrevehetően lelkesebben. Így ez ügyben is bízunk a jószerencsében.
(Ma akkorát esett, hogy hajszárítás közben hallottam, ahogyan koppant...
Full gáz ez a kölök, hiába minden. A minap leesett a kanapéról ugrálás közben. Neki az asztal sarkának. Hát felvágta a fejét, ja. Eszembe sem jutott balesetire vinni az elmúlt akció tapasztalata alapján, csak úgy mesélgetem. :) )
Meg amúgyis. Oké gyerek, meg fiú, meg minden, de ennek biztos így kell kinéznie? Ez csak egy szimpla kakaóscsiga!!! :D
Szóval a nyári szünet feeling megvan.
2014. jún. 15.
"Ragyog a szívem, mint a nap, sohase voltam boldogabb!"
A fejlődésben lévő ízlésnek egyáltalán nem szerencsés a rádióhallgatás. Ezt már most mondom.
És igen, hiba volt reggelente néha ovibamenet apának benyomni a rádiót: 5 perc alatt ragadt rá a gyerkőre az okosság. :)
Eszti állandón ezt dudorássza. És mivel rendre elfelejti a szöveget, kéri, hogy itthon tegyük be hallgatni. Yess!
Így ma már Pepp is azzal a háttérdudorászással püfölte a lufiját, hogy Sohase voltam boldogabb!
Jó, hát azért az ilyen énekelgetés után(közben) szét kell zabálni, lássuk be.
Aztán. Tegnap Eszti éppen el volt ájulva, hogy neki van a legjobb anyukája (naja, mondjuk szerintem is :D ).
Szóval az ágyon fetrengve, merengő tekintettel megvallotta érzéseit:
Te olyan szép vagy anya, mint egy szivárvány farkú, lila hátú, fehér szarvú és szárnyú, zafírköves koronájú LÓ.
(Nana, egyértelműen nagyon szép vagyok oké? :D )
Jobban is jártam, mint Laci, mert a folytatás -kevésbbé merengve:
Apa pedig olyan szép...
...mint egy tök.
:D
Na ez csak úgy bevezetésnek szántam.
Különben pénteken rájöttünk, hogy jééé, a gyerekek tökre meg vannak nőve. Ezért igazán illő lenne már lepasszolni őket ebédre a mamához. Még sose adtuk át így őket Laci szüleinek, de nem is értem miért. (Gyanítom Pí sajátos étkezési kultúrája miatt. )
Node most szombaton aztán átadásra kerültek délelőtt Artúrkutyás mamáékhoz, mi meg... ahh... étteremben étkeztünk. Bibibiii, kettesben! És dejóvolt!
(Régen-hajdanában-az őskor környékén ez volt az ajándékunk egymásnak névnapra: semmi konkrét ajándék, csak közös étterem, amit az ünnepelt jelöl ki. Így most Laci meg is jegyezte, hogy ez amúgy a tavaly névnapija volt. :) Tényleg rég tartottuk már ezt a szokást, de egyértelműen vissza kell állítani! )
Aztán elandalogtunk még egy kicsit és kettő körül hazahoztuk őket.
Hű, de tényleg, de fasza már, hogy már ekkorák!
Már végre nem kell időhöz kötötten étkezni, rendben időre lefektetni őket, és kb. azért meg lehet velük beszélni bármit (nem , mintha Peppet érdekelné, de meg lehet, na. :D )
Ráadásul a nagyon durva klasszik' mamahatás érződött is.
Laci anyukája részletesen beszámolt:
"..és Peti kétszer kért paradicsomlevest és evett krumplipürét, meg végül két palacsintát. Aztán szólt, hogy pisilni kell, és pisilt a bilibe."
Na mondtam ez az a pont, hogy költözik hozzátok a gyerek, jó?
Durva. (Itthon a palacsinta észrevételezése után egyetlen falat levessel zárta volna az étkezést, majd azonnal, visítva követelte volna a -szerinte jól megérdemelt- palacsintaadagját, és közben lazán összehuggyantotta volna a kisgatyáját.... Nem, egyáltalán nem túlzok! :)
És igen, hiba volt reggelente néha ovibamenet apának benyomni a rádiót: 5 perc alatt ragadt rá a gyerkőre az okosság. :)
Eszti állandón ezt dudorássza. És mivel rendre elfelejti a szöveget, kéri, hogy itthon tegyük be hallgatni. Yess!
Így ma már Pepp is azzal a háttérdudorászással püfölte a lufiját, hogy Sohase voltam boldogabb!
Jó, hát azért az ilyen énekelgetés után(közben) szét kell zabálni, lássuk be.
Aztán. Tegnap Eszti éppen el volt ájulva, hogy neki van a legjobb anyukája (naja, mondjuk szerintem is :D ).
Szóval az ágyon fetrengve, merengő tekintettel megvallotta érzéseit:
Te olyan szép vagy anya, mint egy szivárvány farkú, lila hátú, fehér szarvú és szárnyú, zafírköves koronájú LÓ.
(Nana, egyértelműen nagyon szép vagyok oké? :D )
Jobban is jártam, mint Laci, mert a folytatás -kevésbbé merengve:
Apa pedig olyan szép...
...mint egy tök.
:D
Na ez csak úgy bevezetésnek szántam.
Különben pénteken rájöttünk, hogy jééé, a gyerekek tökre meg vannak nőve. Ezért igazán illő lenne már lepasszolni őket ebédre a mamához. Még sose adtuk át így őket Laci szüleinek, de nem is értem miért. (Gyanítom Pí sajátos étkezési kultúrája miatt. )
Node most szombaton aztán átadásra kerültek délelőtt Artúrkutyás mamáékhoz, mi meg... ahh... étteremben étkeztünk. Bibibiii, kettesben! És dejóvolt!
(Régen-hajdanában-az őskor környékén ez volt az ajándékunk egymásnak névnapra: semmi konkrét ajándék, csak közös étterem, amit az ünnepelt jelöl ki. Így most Laci meg is jegyezte, hogy ez amúgy a tavaly névnapija volt. :) Tényleg rég tartottuk már ezt a szokást, de egyértelműen vissza kell állítani! )
Aztán elandalogtunk még egy kicsit és kettő körül hazahoztuk őket.
Hű, de tényleg, de fasza már, hogy már ekkorák!
Már végre nem kell időhöz kötötten étkezni, rendben időre lefektetni őket, és kb. azért meg lehet velük beszélni bármit (nem , mintha Peppet érdekelné, de meg lehet, na. :D )
Ráadásul a nagyon durva klasszik' mamahatás érződött is.
Laci anyukája részletesen beszámolt:
"..és Peti kétszer kért paradicsomlevest és evett krumplipürét, meg végül két palacsintát. Aztán szólt, hogy pisilni kell, és pisilt a bilibe."
Na mondtam ez az a pont, hogy költözik hozzátok a gyerek, jó?
Durva. (Itthon a palacsinta észrevételezése után egyetlen falat levessel zárta volna az étkezést, majd azonnal, visítva követelte volna a -szerinte jól megérdemelt- palacsintaadagját, és közben lazán összehuggyantotta volna a kisgatyáját.... Nem, egyáltalán nem túlzok! :)
2014. jún. 12.
Megszakértve
Végülis nem olyan szar az élet. A végén kiderült, hogy a kisebb is normális. Papírunk is lesz róla, jó?
De az ám! A Szakértői Bizottság vizsgálatán kb. mindent teljesített, amit tudnia kell (egy dologra emlékszem, ami stabilan nem ment), meg néhány tesztet a 3 éveseknek valóból is meg tudott csinálni. Szóval akár juhuhúúú is lehetne.
Ehhez képest nem vagyok max. elégedett. Vagy nem is tudom, inkább asszem csak aggódom Petikémért.
Egyszerűen nem tudom telibe leírni, amit szeretnék, mert arra gondolok, hogy nyilvános vagyok.
De majd idővel biztos megnyugszanak a hangok a fejemben. :)
Kedden voltunk Szakértőin. Nagyon tartottam tőle.
Első körben azért, mert klasszul az uccsó hétre raktak be minket. Vagyis, ha Pepp éppen beteg (a náthának nem a köhögős részétől, hanem a nyávogós, hőemelkedésestől tartottam ), akkor lemondjuk, aztán hogyantovább? Ráadásul itt volt előző héten ez az oltásosdi is....
Izgultam, mivanha? De nem jött be.
Második körben meg azért, ami Peti. Akarat és öntörvény.
Na és ez be is jött.
Nem csinálta. NEM. Az első 15 percig rendben volt. Aranyos volt, beszélgetett, elmesélte a csajnak (gondolom, ő gyógyped. lehetett, aki felmérte), hogy ha végeztünk, akkor megyünk az Alföldbe a piros autóba. És bedobja a pénzt. Játszott a játékokkal, amíg mi beszéltünk.
Aztán a teszteknél már nem ült le hozzánk. Sokszor egyszerűen bele kellett feszegetni a válaszokba. Az volt a stresszes, hogy tudtam, hogy tudja. De ő simánlazán letojta a témát. Mert ő amúgy ilyen. Ez van, ezzel kell dolgozni.
De azt nem engedhettem meg magunknak, hogy azért húzzák ki mittudomén a színállandóságot, mert nincs kedve megmondani, hogy az egy kurva piros karika. Érthető, nem?
Szóval vittem szőlőcukrot motiválni, meg volt bubifújó (jelenlegi óriáskedvenc), de így is kellőképpen küzdelmes volt.
Tényleg, sokszor olyan alap dolgok voltak, amelyeknél két fokkal komolyabbra számítottam. (Pl. a kép kettőbe volt vágva, úgy kellett öszepasszítani- én meg azért már úgy gondoltam, hogy egy 5-6 darabos kirakó simán elvárás. Ez amúgy nagy gyengéje... De így kettőbe vágva nem okozott problémát.)
Biztos vagyok benne, hogy részletesen leírva lesz olyan, amit nem csinált meg és meg tudná, de nem sok jelentősége van.
SNI-s marad. És ha képes lenne a seggén ülve odafigyelni egy kicsit, akkor levették volna róla. (Ezt mondta a csaj, hogy az elején elgondolkozott rajta, de annyira nem tudta feladathelyzetben megtartani, hogy maradjon.) Szerintem az SNI egy büdös nagy ronda bélyeg.
És közben meg semmi extra nincs vele, csak eredeti a kissrác, na. :)
(Van egy jó példám: ma I.néni a logopédián szintén letesztelte, hasonló küzdelmek árán- (ez csak sima évzárós értékelés volt). És volt a lapon 4 kép volt, a kérdés: "melyik vonal hosszú?". Petikém végighúzta a 4 képet elválasztó margón a kezét. Ez hosszú. És ugye, a válasz rossz... Én viszont büszke voltam rá! :) Hiszen az a leghosszabb, nem? )
Szóval nem mondanám, hogy teljesen megnyugtatott az eredmény, de közben meg igen. Mert értelmében nincs lemaradása és egylőre nekem legyen ennyi elég. Azt meg, hogy hogyan idomul a mai nevelési-oktatási keretekbe, na azt meg majd dobja a gép.
És annyira izgultam, hogy túléljünk idáig betegség nélkül, hogy hirtelen felindulásból megígértem maganak, ha rendben túlleszünk a múlt heti duplaorvoslátogatáson meg a Szakértői Biz. vizsgálatán, akkor másnap nagytakarítok!
Így éljek soká: az ablakok már tiszták, a függönyök is, egyéb tekintetben meg áll az őskáosz itthon. Most tehetek róla, hogy reggel fél 7-kor bekopogott az egyik kedves szomszéd és hozott ajándékba egy fél láda cseresznyét? Amiből a mai logopédia után extraállatkirály cseresznyés pitét kellett sütnöm? :)
(Viszont most jut eszembe, sietnem kell, mától ketyeg az oltás utáni 7-14. nap.)
De az ám! A Szakértői Bizottság vizsgálatán kb. mindent teljesített, amit tudnia kell (egy dologra emlékszem, ami stabilan nem ment), meg néhány tesztet a 3 éveseknek valóból is meg tudott csinálni. Szóval akár juhuhúúú is lehetne.
Ehhez képest nem vagyok max. elégedett. Vagy nem is tudom, inkább asszem csak aggódom Petikémért.
Egyszerűen nem tudom telibe leírni, amit szeretnék, mert arra gondolok, hogy nyilvános vagyok.
De majd idővel biztos megnyugszanak a hangok a fejemben. :)
Kedden voltunk Szakértőin. Nagyon tartottam tőle.
Első körben azért, mert klasszul az uccsó hétre raktak be minket. Vagyis, ha Pepp éppen beteg (a náthának nem a köhögős részétől, hanem a nyávogós, hőemelkedésestől tartottam ), akkor lemondjuk, aztán hogyantovább? Ráadásul itt volt előző héten ez az oltásosdi is....
Izgultam, mivanha? De nem jött be.
Második körben meg azért, ami Peti. Akarat és öntörvény.
Na és ez be is jött.
Nem csinálta. NEM. Az első 15 percig rendben volt. Aranyos volt, beszélgetett, elmesélte a csajnak (gondolom, ő gyógyped. lehetett, aki felmérte), hogy ha végeztünk, akkor megyünk az Alföldbe a piros autóba. És bedobja a pénzt. Játszott a játékokkal, amíg mi beszéltünk.
Aztán a teszteknél már nem ült le hozzánk. Sokszor egyszerűen bele kellett feszegetni a válaszokba. Az volt a stresszes, hogy tudtam, hogy tudja. De ő simánlazán letojta a témát. Mert ő amúgy ilyen. Ez van, ezzel kell dolgozni.
De azt nem engedhettem meg magunknak, hogy azért húzzák ki mittudomén a színállandóságot, mert nincs kedve megmondani, hogy az egy kurva piros karika. Érthető, nem?
Szóval vittem szőlőcukrot motiválni, meg volt bubifújó (jelenlegi óriáskedvenc), de így is kellőképpen küzdelmes volt.
Tényleg, sokszor olyan alap dolgok voltak, amelyeknél két fokkal komolyabbra számítottam. (Pl. a kép kettőbe volt vágva, úgy kellett öszepasszítani- én meg azért már úgy gondoltam, hogy egy 5-6 darabos kirakó simán elvárás. Ez amúgy nagy gyengéje... De így kettőbe vágva nem okozott problémát.)
Biztos vagyok benne, hogy részletesen leírva lesz olyan, amit nem csinált meg és meg tudná, de nem sok jelentősége van.
SNI-s marad. És ha képes lenne a seggén ülve odafigyelni egy kicsit, akkor levették volna róla. (Ezt mondta a csaj, hogy az elején elgondolkozott rajta, de annyira nem tudta feladathelyzetben megtartani, hogy maradjon.) Szerintem az SNI egy büdös nagy ronda bélyeg.
És közben meg semmi extra nincs vele, csak eredeti a kissrác, na. :)
(Van egy jó példám: ma I.néni a logopédián szintén letesztelte, hasonló küzdelmek árán- (ez csak sima évzárós értékelés volt). És volt a lapon 4 kép volt, a kérdés: "melyik vonal hosszú?". Petikém végighúzta a 4 képet elválasztó margón a kezét. Ez hosszú. És ugye, a válasz rossz... Én viszont büszke voltam rá! :) Hiszen az a leghosszabb, nem? )
Szóval nem mondanám, hogy teljesen megnyugtatott az eredmény, de közben meg igen. Mert értelmében nincs lemaradása és egylőre nekem legyen ennyi elég. Azt meg, hogy hogyan idomul a mai nevelési-oktatási keretekbe, na azt meg majd dobja a gép.
És annyira izgultam, hogy túléljünk idáig betegség nélkül, hogy hirtelen felindulásból megígértem maganak, ha rendben túlleszünk a múlt heti duplaorvoslátogatáson meg a Szakértői Biz. vizsgálatán, akkor másnap nagytakarítok!
Így éljek soká: az ablakok már tiszták, a függönyök is, egyéb tekintetben meg áll az őskáosz itthon. Most tehetek róla, hogy reggel fél 7-kor bekopogott az egyik kedves szomszéd és hozott ajándékba egy fél láda cseresznyét? Amiből a mai logopédia után extraállatkirály cseresznyés pitét kellett sütnöm? :)
(Viszont most jut eszembe, sietnem kell, mától ketyeg az oltás utáni 7-14. nap.)
2014. jún. 8.
Elmaradhatatlan évzárós
Elzengem a havi kötelező, "de csodás ez az Eszter" ódát.
Most mit tegyek, ő legalább igazán jól sikerült gyerek.
Merthogy az évzáró műsor...
A gyerekek igazán helyesek voltak, lejátszottak vagy egy fél órás műsort. Mi meg végre már egész családostól jelen lehettünk. Eleinte mondom Peti ne jöjjön, de aztán végig arra gondoltam, hogy ez a kölykec állítólag már végigült két színházi előadást, nehogymár ne lehessen elvinni egy ovis műsorra.
És elvittük.
Párszor azért megnyomkodta szenvedésében a fényképezőgépet, de magához képest tényleg rendben elnézte a műsort. Legalább végre Laci is látta Esztit szerepelni.
Eszti a szerepe szerint a SünBalázs mesemondója volt.
És elmondta simán, végig, hangsúlyozva, ahogy kell. Hihetetlen cukin. Az hellókám, bazi hosszú vers! Jóvan?
Kérdeztem itthon tőle, hogy ezt hogy kell elképzelni? Hogy tanulta be?
Azt mondta: háát, először elmondtuk együtt az óvónénivel, és utána már csak kétszer kellett segíteni.
És ne mondjam, hogy elalélva figyeltem, ahogy elszavalta azt a szép hosszú verset és sokan mások izgalmukban még az egyetlen sorukat is elfelejtették, amit mondaniuk kellett.
"Apu büszkeségtől dagadó keble vagyok."
Itt jegyzem meg, hogy tudom, tudom, az ilyenek miatt sem szabadna Petit hozzá hasonlítanom (amit a mai napig önkéntelenül megteszek amúgy), mert a 2 gyerek összegyúrása és 50-50%-os szétosztása adna két átlag gyereket talán.)
Nade itt van ő, munka közben. :)
Mostanában ráadásul rendszeresen barkochbázni nyúzza az apját. Ezt amolyan király önfejlesztő foglalkozásnak tartom (mint amikor a kocsiban azzal szórakoztak úgy egy éve, hogy a felhőknek mire hajazó formája van).
Most általában állatos feladványokkal dolgoznak és olyan jól érezhető, ahogyan vág az agya.
Mondjuk, volt olyan, hogy Lacit éppen kezdtem szidni, hogy ne szívassa már a kölyköt, mert a struccon kívül nincs is olyan madár, amelyik nem tud repülni. De Eszti azért eljutott odáig, hogy de van. Khmmm.... (És nem a levágott szárnyú kacsa volt a megoldás. :) )
Én esküszöm biosz faktos voltam, és néha tényleg olyan dolgok jutnak eszembe, ami nem alapműveltségi kategória, de azért amilyen kő hülye tudok lenni....
...az elképeszt engem is.
Az már ugyanis a kemény beégés egy szintje a gyerek előtt, amikor suttogva megkérdezte: a zebra mit is eszik?, és én ezen élénken gondolkozni kezdtem.
Lehet ezért nem barkochbázik velem sosem?
(Oké, 2 percen belül azért leesett magamban, hogy vazze az párosujjú patás, te agyatlan! Vagy nem izé... páratlanujjú... na mindegy, hagyjuk is. :) )
Úgyhogy ő úgy szépügyescukiimádnivaló, ahogyan csak van. Havonta egyszer kötelezően. Bibibíííí. :)
Most mit tegyek, ő legalább igazán jól sikerült gyerek.
Merthogy az évzáró műsor...
A gyerekek igazán helyesek voltak, lejátszottak vagy egy fél órás műsort. Mi meg végre már egész családostól jelen lehettünk. Eleinte mondom Peti ne jöjjön, de aztán végig arra gondoltam, hogy ez a kölykec állítólag már végigült két színházi előadást, nehogymár ne lehessen elvinni egy ovis műsorra.
És elvittük.
Párszor azért megnyomkodta szenvedésében a fényképezőgépet, de magához képest tényleg rendben elnézte a műsort. Legalább végre Laci is látta Esztit szerepelni.
Eszti a szerepe szerint a SünBalázs mesemondója volt.
És elmondta simán, végig, hangsúlyozva, ahogy kell. Hihetetlen cukin. Az hellókám, bazi hosszú vers! Jóvan?
Kérdeztem itthon tőle, hogy ezt hogy kell elképzelni? Hogy tanulta be?
Azt mondta: háát, először elmondtuk együtt az óvónénivel, és utána már csak kétszer kellett segíteni.
És ne mondjam, hogy elalélva figyeltem, ahogy elszavalta azt a szép hosszú verset és sokan mások izgalmukban még az egyetlen sorukat is elfelejtették, amit mondaniuk kellett.
"Apu büszkeségtől dagadó keble vagyok."
Itt jegyzem meg, hogy tudom, tudom, az ilyenek miatt sem szabadna Petit hozzá hasonlítanom (amit a mai napig önkéntelenül megteszek amúgy), mert a 2 gyerek összegyúrása és 50-50%-os szétosztása adna két átlag gyereket talán.)
Nade itt van ő, munka közben. :)
Mostanában ráadásul rendszeresen barkochbázni nyúzza az apját. Ezt amolyan király önfejlesztő foglalkozásnak tartom (mint amikor a kocsiban azzal szórakoztak úgy egy éve, hogy a felhőknek mire hajazó formája van).
Most általában állatos feladványokkal dolgoznak és olyan jól érezhető, ahogyan vág az agya.
Mondjuk, volt olyan, hogy Lacit éppen kezdtem szidni, hogy ne szívassa már a kölyköt, mert a struccon kívül nincs is olyan madár, amelyik nem tud repülni. De Eszti azért eljutott odáig, hogy de van. Khmmm.... (És nem a levágott szárnyú kacsa volt a megoldás. :) )
Én esküszöm biosz faktos voltam, és néha tényleg olyan dolgok jutnak eszembe, ami nem alapműveltségi kategória, de azért amilyen kő hülye tudok lenni....
...az elképeszt engem is.
Az már ugyanis a kemény beégés egy szintje a gyerek előtt, amikor suttogva megkérdezte: a zebra mit is eszik?, és én ezen élénken gondolkozni kezdtem.
Lehet ezért nem barkochbázik velem sosem?
(Oké, 2 percen belül azért leesett magamban, hogy vazze az párosujjú patás, te agyatlan! Vagy nem izé... páratlanujjú... na mindegy, hagyjuk is. :) )
Úgyhogy ő úgy szépügyescukiimádnivaló, ahogyan csak van. Havonta egyszer kötelezően. Bibibíííí. :)
2014. jún. 7.
Mindig dolog van - csütörtök
Mindenkit megnyugtatok: sikerült bepótolnunk a keddi elmaradt pesti feelingelést. (Volt doki, kávé, Aréna Pláza :) )
Csütörtök reggel elvittük Esztit oviba, utána felmentünk Pestre begyűjteni egy oltást.
Olyan szépen kidolgoztam tegnap fejben, mit írok le, de így ma estére szétestem a nemrég történt bevásárlásunkon. Hátezilyen. Így röpke sztori lesz. Csak olyan tájékoztatós.
Oké, kétnapos ünnep lesz és én ma jöttem erre rá (ugye aki GYES-en van, annak kb. minden nap ünnep :P).
Szóval fejegyzés magamnak: NE menj kétnapos ünnep előtt este fél 7-kor két gyerekkel meg az apjával az Auchanba, mert megőrülsz. De maga az őrület még hagyján, a legjobb: egyáltalán nem volt hús. Egyik multiban sem.
Így holnapra anyám vettem két guriga grillkolbászt, mert átmentünk a Tescoba is, és a tisztára mosott húspult mellett ez volt a max, amit este fél 8-kor még ki tudtam találni vasárnapi ebédnek.
Gondolom pont akkora élmény lesz, mintha megcsináltam volna a tervezett bakonyit.... :D
Szóval ez a küzdés éppen lezabálta az enerdzsit, így a csütörtöki sztori röviden és tömören:
Petit a Védőoltási Tanácsadóban oltották be, a beszúráson kívül szuper volt az egész, mert nem adtuk alább egy dr. Kulcsár Andreánál (állítólag ő az országban a főfő orvos a témában. Na, értitek. :) ).
Húú, iszonyat profi is volt, szuperül elmondott mindent, bírtam a humorát végig és még MMR-t sem kaptunk. :)
Számolgatott sejtarányokat, megállapította, hogy azért jelen van egy adag T-sejt, amit használ a gyerek, sőt, "nem súlyos defektusnak" minősítette a helyzetet, amit jó volt hallani (elmesélte, mivel a jár a súlyos... hát huhh... oké, ez nem súlyos. )
Így úgy döntött, hogy az a legbiztonságosabb, ha első körben inkább beoltja bárányhimlő ellen. (Erről volt is szó, hogy MMR után majd, ha minden jól megy, akkor a bárányhimlő ellenit is meg kéne kapnia.)
Az amúgyis reálisabb veszély, mint a mumpsz.
Aztán, ha jól viseli Peti az oltást (ez is élővírusos), akkor a bárányhimlő következő körével együtt (ez 2 oltásos buli) beszúrja az MMR-t is.
És mindezt úgy, hogy ez ugye pénzes oltás (majdnem 9000 Ft darabja) és azzal a bizalommal kezelte a helyzetet, hogy legközelebbre visszük mindkét oltást. Hát szimpi volt tényleg nagyon!
Úgyhogy most izgulunk, mert oltási betegség ez ügyben később, a 7-14. napon várható.
Meglátjuk.
Különben örülök, hogy így döntött, mert reméltem, hogy még nyáron túleshetünk a bárányhimlő ellenin is, mielőtt Peti közösségbe megy. Bár Eszti csoportjában már volt több megbetegedés idén, de akkoris, jobb a békesség.
Naés utána, ha már 10 percre voltunk a bolttól: megvettük Peti szülinapi ajándékát.
Azért is akartuk személyesen, mert Peti méretei muszáj volt rápróbálni egy ilyenre. :)
És tudom, hogy bendzsaBéla, meg ügyetlen, de az eladó srác azt mondta, őt is kikiáltották ügyetlennek, aztán falmászóversenyeket nyert. :) Így igenis bízunk abban, hogy egy éven belül Peti is hasznát veszi a futóbicajnak.
Marhára tetszik ez a járgány amúgy, mert kormánya/nyerge állítható, tömör a kereke és olyan könnyű, hogy csak felkapom (Esztié sokkal nehezebb volt).
Tökéletesnek tűnik! (Sőt, próba során Peti először nem akart ráülni- pont erre számítottam- el fogok borulni!- De aztán lépett párat vele simán, szabályosan.)
De azok után, ahogy Eszti megtanult a futóbringa után biciklizni (nettó 10 perc), Petinek KELL! Ha akarja, ha nem. (Amúgy a hintát és a csúszdát is végig erőltettem, pont az egyensúlyproblémák miatt- vagyis kértem, mindig, hogy próbálja ki- és végrevégre megvan a hatása, bízom benne, hogy ez így lesz most is.)
És amikor hazajöttünk délután...
...elszaladtunk Eszti ovis évzáró műsorára. Na az is megér egy posztot. :)
Csütörtök reggel elvittük Esztit oviba, utána felmentünk Pestre begyűjteni egy oltást.
Olyan szépen kidolgoztam tegnap fejben, mit írok le, de így ma estére szétestem a nemrég történt bevásárlásunkon. Hátezilyen. Így röpke sztori lesz. Csak olyan tájékoztatós.
Oké, kétnapos ünnep lesz és én ma jöttem erre rá (ugye aki GYES-en van, annak kb. minden nap ünnep :P).
Szóval fejegyzés magamnak: NE menj kétnapos ünnep előtt este fél 7-kor két gyerekkel meg az apjával az Auchanba, mert megőrülsz. De maga az őrület még hagyján, a legjobb: egyáltalán nem volt hús. Egyik multiban sem.
Így holnapra anyám vettem két guriga grillkolbászt, mert átmentünk a Tescoba is, és a tisztára mosott húspult mellett ez volt a max, amit este fél 8-kor még ki tudtam találni vasárnapi ebédnek.
Gondolom pont akkora élmény lesz, mintha megcsináltam volna a tervezett bakonyit.... :D
Szóval ez a küzdés éppen lezabálta az enerdzsit, így a csütörtöki sztori röviden és tömören:
Petit a Védőoltási Tanácsadóban oltották be, a beszúráson kívül szuper volt az egész, mert nem adtuk alább egy dr. Kulcsár Andreánál (állítólag ő az országban a főfő orvos a témában. Na, értitek. :) ).
Húú, iszonyat profi is volt, szuperül elmondott mindent, bírtam a humorát végig és még MMR-t sem kaptunk. :)
Számolgatott sejtarányokat, megállapította, hogy azért jelen van egy adag T-sejt, amit használ a gyerek, sőt, "nem súlyos defektusnak" minősítette a helyzetet, amit jó volt hallani (elmesélte, mivel a jár a súlyos... hát huhh... oké, ez nem súlyos. )
Így úgy döntött, hogy az a legbiztonságosabb, ha első körben inkább beoltja bárányhimlő ellen. (Erről volt is szó, hogy MMR után majd, ha minden jól megy, akkor a bárányhimlő ellenit is meg kéne kapnia.)
Az amúgyis reálisabb veszély, mint a mumpsz.
Aztán, ha jól viseli Peti az oltást (ez is élővírusos), akkor a bárányhimlő következő körével együtt (ez 2 oltásos buli) beszúrja az MMR-t is.
És mindezt úgy, hogy ez ugye pénzes oltás (majdnem 9000 Ft darabja) és azzal a bizalommal kezelte a helyzetet, hogy legközelebbre visszük mindkét oltást. Hát szimpi volt tényleg nagyon!
Úgyhogy most izgulunk, mert oltási betegség ez ügyben később, a 7-14. napon várható.
Meglátjuk.
Különben örülök, hogy így döntött, mert reméltem, hogy még nyáron túleshetünk a bárányhimlő ellenin is, mielőtt Peti közösségbe megy. Bár Eszti csoportjában már volt több megbetegedés idén, de akkoris, jobb a békesség.
Naés utána, ha már 10 percre voltunk a bolttól: megvettük Peti szülinapi ajándékát.
Azért is akartuk személyesen, mert Peti méretei muszáj volt rápróbálni egy ilyenre. :)
És tudom, hogy bendzsaBéla, meg ügyetlen, de az eladó srác azt mondta, őt is kikiáltották ügyetlennek, aztán falmászóversenyeket nyert. :) Így igenis bízunk abban, hogy egy éven belül Peti is hasznát veszi a futóbicajnak.
Marhára tetszik ez a járgány amúgy, mert kormánya/nyerge állítható, tömör a kereke és olyan könnyű, hogy csak felkapom (Esztié sokkal nehezebb volt).
Tökéletesnek tűnik! (Sőt, próba során Peti először nem akart ráülni- pont erre számítottam- el fogok borulni!- De aztán lépett párat vele simán, szabályosan.)
De azok után, ahogy Eszti megtanult a futóbringa után biciklizni (nettó 10 perc), Petinek KELL! Ha akarja, ha nem. (Amúgy a hintát és a csúszdát is végig erőltettem, pont az egyensúlyproblémák miatt- vagyis kértem, mindig, hogy próbálja ki- és végrevégre megvan a hatása, bízom benne, hogy ez így lesz most is.)
És amikor hazajöttünk délután...
...elszaladtunk Eszti ovis évzáró műsorára. Na az is megér egy posztot. :)
2014. jún. 4.
Mindig dolog van- kedd
Gondolok én arra sokat ám, hogy anyák gyöngye vagyok én! :)
Kedd reggelre kelve kikaptam a hűtőből az előző este begyúrt virslis croissant-okat és bedugtam a sütőbe. Így 20 perc múlva mindenki meleg péksüteménnyel vonulhatott el otthonról. Érezzük már az echte háziasszony stílust, jó! :)
Aztán gyorsan elmentem futni , amíg apa Petivel együtt elvitte Esztit oviba (mentek utána a papához, meg tankolni.)
Na kb. eddig tartott a szuperanyu pályafutás.
Ugyanis tusolás és hajmosás után még el kellett mennünk Pest előtt a DM-be (Pestre 12-re volt időpontunk.)
Szóval a DM szívás. Mert el kellett vinnem Petit. (Képzeljétek, pár napja bömböl utánam, ha nem vagyok itthon. 3 éves lesz.... ööö, izé.. nem minősítem a történést. :) )
Node nem ám laza "ez kell az kell" volt ám!
Hanem pelus kell. Az muszáj, mert egyetlen darab volt már csak itthon. Ráadásul Peti a múlt héten kipörgetett egy -20% vásárlás végösszegi kedvezményt a szerencsekeréken. Vagyis az egész havi tervezett cuccot egyszerre kell megvenni. (Mert nekem ez okoz izgalmat, na!)
Na ezt a bevásárlást tőből abszurd ötlet volt gyerekkel csinálni.
Peti egy ideig eltéblábolt, majd pakolta a polcokat, maaahaaajd: poénból behajította szemüvegét a kirakatüveg és a polcok közé. Ahova nem lehet bemenni.
Ááá, nem volt kő ciki, amikor szétszerelték az egész állványzat alját miattunk.
De 6000 forint spórolásom lett, szóval nem, nem is volt olyan ciki. :D
(Szerencse, hogy ezer éve járunk oda, így ismerős az összes eladó, jó fejek voltak most is.)
Kifele menet kezemben a multipakk pelus, 2 szatyor és a 16-os pakk WC papír (tök érthető: -20%-ért mindent megvettem, amit láttam :D ), és imádkoztam, könyörögtem Petinek, hogy jöjjön már mellettem a kismotorral. Legalább a háztömb végéig, ahova Lacit már riadóztattam, hogy kocsival jöjjön, mert késésben is vagyunk. Jött-e utánam? Nem. Eldobta a motort és vígan szaladgált a virágágyásokon. Jófaszaszitu.
Lepakoltam a Petőfi S. utca közepén a cuccomat -közben gondolom, megsajnált egy néni, mert szó nélkül megállt mellette és ott is maradt, amíg vissza nem mentem Peppért meg a motorjáért. Kedvesek az emberek, de tényleg!
De hejj! Abszurd, hogy ez a kölök soha, semmi kérésemet nem teljesíti (nem, a sírásrívásom, a parancsosztogatásom és az ordibálásom sem hatja meg.).
Na húzzunk Pestre villámgyorsan!
Az remek volt, mert nézzük a jó oldalát: Peti legalább nem hányta össze a frissen mosott autósülést. :)
Különben meg 3 órát dekkoltunk a kardiológián (ami mindig így van, nem volt semmi váratlan benne, csak most szerintem sok volt a reggeli folyadékveszteségem és állatira megfájdult a fejem.)
És a végén már senki nem volt a folyosón rajtunk kívül, és már igencsak a türelmem végét jártam.
De bejutottunk. Jóvan.
Szerencsére a szív rendben van, mondta is a doki, hogy elég jól sikerült ez a műtétje (arra gondolt, hogy mindent jól rendbe tett: a hiányt, a lyukakat stb). Szóval örülünk.
Hazafelé aztán venném a McDonaldsban a jól megérdemelt sajtburgereket, amikor rájövök, hogy nincs meg a bankkártyám. Annyira elmerültem annak vizualizálásában, hogy a "ugye csak a DM-ben hagyhattam reggel", hogy magamnak elfelejtettem bármilyen ételt venni.
Ráadásul, mire kivittem a motyót Lacihoz az autóba, addigra Pepp hátul meg bealudt. 1/2 3 volt már, de ahh: egy marék kuki meg egy banán volt az ebédje (és a tízóraija is egyben). (Különben szerencsém van, egyik gyerek sincs ráizgulva a mekis kajára (egyelőre): Eszti csak a nuggets-et eszi meg, Peti meg csak a sültkrumplit. De ugye a semminél az is fokozatokkal jobb lett volna...)
Hazaúton még beugrottunk beutalóért a holnap miatt a gyerekdokihoz, majd elzúztunk Esztiért az oviba (időzíteni sem lehetett volna jobban: 16.10-re beestünk), majd haza, majd Laciék elmentek Esztivel a mamáékhoz gépet szerelni, és én még, hogy újra a régi fényemben ragyogjak (addigra megittam vagy 1,5 l vizet, szal a fejfájás elment): egy órás Petivelséta után megsütöttem egy adag kenyérlángost vacsira, mire hazaértek a többiek.
Különben általában van ennek feelingje, hogy felmegyünk Pestre, elintézzük az orvost, elmegyünk anyuékhoz, ha nem megyünk, akkor egy gyerekes programban nyomulunk, meg eszünk mekiben (itthon valahogy soha, bár most KFC-be most muszáj lesz egy nyitási akciós kosarat benyalni :) ).
Na de ez nem az az út volt, ami jól esett.
Sebaj, holnap pótolhatom az érzést, mert addig-addig kavarogtunk a világban, amíg újra megyünk Pestre (mondtam, hogy minden egyszerre jött)
Szal a K. főorvos (sejthető, miért nem írom ki, hogy Kriván, ugye? ) Szóval tök jó fej volt és elintézte nekünk, hogy a Védőoltási tanácsadóban a főfő doktornő beszúrja Peti 15 hós MMR oltását (eddig ő egyáltalán nem kapott élővírusos oltást). És pusztán azért intézte el, mert tudja, hogy a gyerekorvosok paráznak ilyen feltételek mellett (alacsony T-sejt szám) beadni. (Ezt mondta is a doktornőnk, hogy ő sem szívesen tenné...) És így a legjobb mindenkinek.
Kicsit aggódom csak, mert amikor kérdeztem, hogy be kell-e feküdni emiatt megfigyelésre oltás után, akkor azt mondta, hogy "ááá, dehogy". Úgyhogy talán túlélhető lesz a dolog.
Úgyhogy unalom? Na az nincs.
Kedd reggelre kelve kikaptam a hűtőből az előző este begyúrt virslis croissant-okat és bedugtam a sütőbe. Így 20 perc múlva mindenki meleg péksüteménnyel vonulhatott el otthonról. Érezzük már az echte háziasszony stílust, jó! :)
Aztán gyorsan elmentem futni , amíg apa Petivel együtt elvitte Esztit oviba (mentek utána a papához, meg tankolni.)
Na kb. eddig tartott a szuperanyu pályafutás.
Ugyanis tusolás és hajmosás után még el kellett mennünk Pest előtt a DM-be (Pestre 12-re volt időpontunk.)
Szóval a DM szívás. Mert el kellett vinnem Petit. (Képzeljétek, pár napja bömböl utánam, ha nem vagyok itthon. 3 éves lesz.... ööö, izé.. nem minősítem a történést. :) )
Node nem ám laza "ez kell az kell" volt ám!
Hanem pelus kell. Az muszáj, mert egyetlen darab volt már csak itthon. Ráadásul Peti a múlt héten kipörgetett egy -20% vásárlás végösszegi kedvezményt a szerencsekeréken. Vagyis az egész havi tervezett cuccot egyszerre kell megvenni. (Mert nekem ez okoz izgalmat, na!)
Na ezt a bevásárlást tőből abszurd ötlet volt gyerekkel csinálni.
Peti egy ideig eltéblábolt, majd pakolta a polcokat, maaahaaajd: poénból behajította szemüvegét a kirakatüveg és a polcok közé. Ahova nem lehet bemenni.
Ááá, nem volt kő ciki, amikor szétszerelték az egész állványzat alját miattunk.
De 6000 forint spórolásom lett, szóval nem, nem is volt olyan ciki. :D
(Szerencse, hogy ezer éve járunk oda, így ismerős az összes eladó, jó fejek voltak most is.)
Kifele menet kezemben a multipakk pelus, 2 szatyor és a 16-os pakk WC papír (tök érthető: -20%-ért mindent megvettem, amit láttam :D ), és imádkoztam, könyörögtem Petinek, hogy jöjjön már mellettem a kismotorral. Legalább a háztömb végéig, ahova Lacit már riadóztattam, hogy kocsival jöjjön, mert késésben is vagyunk. Jött-e utánam? Nem. Eldobta a motort és vígan szaladgált a virágágyásokon. Jófaszaszitu.
Lepakoltam a Petőfi S. utca közepén a cuccomat -közben gondolom, megsajnált egy néni, mert szó nélkül megállt mellette és ott is maradt, amíg vissza nem mentem Peppért meg a motorjáért. Kedvesek az emberek, de tényleg!
De hejj! Abszurd, hogy ez a kölök soha, semmi kérésemet nem teljesíti (nem, a sírásrívásom, a parancsosztogatásom és az ordibálásom sem hatja meg.).
Na húzzunk Pestre villámgyorsan!
Az remek volt, mert nézzük a jó oldalát: Peti legalább nem hányta össze a frissen mosott autósülést. :)
Különben meg 3 órát dekkoltunk a kardiológián (ami mindig így van, nem volt semmi váratlan benne, csak most szerintem sok volt a reggeli folyadékveszteségem és állatira megfájdult a fejem.)
És a végén már senki nem volt a folyosón rajtunk kívül, és már igencsak a türelmem végét jártam.
De bejutottunk. Jóvan.
Szerencsére a szív rendben van, mondta is a doki, hogy elég jól sikerült ez a műtétje (arra gondolt, hogy mindent jól rendbe tett: a hiányt, a lyukakat stb). Szóval örülünk.
Hazafelé aztán venném a McDonaldsban a jól megérdemelt sajtburgereket, amikor rájövök, hogy nincs meg a bankkártyám. Annyira elmerültem annak vizualizálásában, hogy a "ugye csak a DM-ben hagyhattam reggel", hogy magamnak elfelejtettem bármilyen ételt venni.
Ráadásul, mire kivittem a motyót Lacihoz az autóba, addigra Pepp hátul meg bealudt. 1/2 3 volt már, de ahh: egy marék kuki meg egy banán volt az ebédje (és a tízóraija is egyben). (Különben szerencsém van, egyik gyerek sincs ráizgulva a mekis kajára (egyelőre): Eszti csak a nuggets-et eszi meg, Peti meg csak a sültkrumplit. De ugye a semminél az is fokozatokkal jobb lett volna...)
Hazaúton még beugrottunk beutalóért a holnap miatt a gyerekdokihoz, majd elzúztunk Esztiért az oviba (időzíteni sem lehetett volna jobban: 16.10-re beestünk), majd haza, majd Laciék elmentek Esztivel a mamáékhoz gépet szerelni, és én még, hogy újra a régi fényemben ragyogjak (addigra megittam vagy 1,5 l vizet, szal a fejfájás elment): egy órás Petivelséta után megsütöttem egy adag kenyérlángost vacsira, mire hazaértek a többiek.
Különben általában van ennek feelingje, hogy felmegyünk Pestre, elintézzük az orvost, elmegyünk anyuékhoz, ha nem megyünk, akkor egy gyerekes programban nyomulunk, meg eszünk mekiben (itthon valahogy soha, bár most KFC-be most muszáj lesz egy nyitási akciós kosarat benyalni :) ).
Na de ez nem az az út volt, ami jól esett.
Sebaj, holnap pótolhatom az érzést, mert addig-addig kavarogtunk a világban, amíg újra megyünk Pestre (mondtam, hogy minden egyszerre jött)
Szal a K. főorvos (sejthető, miért nem írom ki, hogy Kriván, ugye? ) Szóval tök jó fej volt és elintézte nekünk, hogy a Védőoltási tanácsadóban a főfő doktornő beszúrja Peti 15 hós MMR oltását (eddig ő egyáltalán nem kapott élővírusos oltást). És pusztán azért intézte el, mert tudja, hogy a gyerekorvosok paráznak ilyen feltételek mellett (alacsony T-sejt szám) beadni. (Ezt mondta is a doktornőnk, hogy ő sem szívesen tenné...) És így a legjobb mindenkinek.
Kicsit aggódom csak, mert amikor kérdeztem, hogy be kell-e feküdni emiatt megfigyelésre oltás után, akkor azt mondta, hogy "ááá, dehogy". Úgyhogy talán túlélhető lesz a dolog.
Úgyhogy unalom? Na az nincs.
2014. máj. 30.
"Neked ugye olyan hányós gyerekeid vannak?"
Ó Hajnikám, ha tudnád hányszor eszembe jutsz ezzel a kérdéseddel. :) Mert ja, mindig vihognom kell, amikor sztori van, hogy igen, nekem kétségtelenül hányós gyerekeim vannak.
Volt már egy alap probléma Peti esetében: a huruthányás (ha sok a takony, meg a köhögés, plusz fulladós a téma, akkor hajlamos hányni).
Na most azt érezzük, hogy lett még egy: a kocsihányás. Miért is ne? Az buliiiii!
De figyuzzatok, akkora pszichés a dolog szerintem, mint a ház!
Erre akkor jöttem rá, amikor Laci nagy vidoran kifigurázta hétfő este, hogy az történt délelőtt, hogy
"Peti, most akkor sokat fogunk utazni, mert megyünk Pestre a doktorbácsihoz."
Peti:
Mama is jön doktorbácsihoz? (Ugye a múltkor jött.)De nem, a mama éppen Spanyolországból küldözgeti a napfényes fotókat, fene a jódolgát.
Akkor nemakarook, nem megyek doktorbácsihoz. Nem!
És boááááá!
De ez szó szerint így történt, 2 perccel az után, hogy tankoláskor meséltük neki, hogy na akkor most sokáig megyünk kocsival.
És ugye ennyi idő alatt a mindennapokban még az oviból sem jutunk haza. Márpedig bevásárláskor vagy Eszti hazahozatalakor még sosem ugrott ki a róka az 5-10 perces kocsiúton. Úgyhogy na, gyanús a dolog....
Mindenesetre volt nálam pótpóló, az autósülés most bebukta (vagy én buktam be, mert moshattam ki a huzatot, meg mindent), és hazáig rendszeres időközönként meg-megcsapott az a jól ismert, kedves hányásszag.
És most, hogy öblítőszagban illatozik az autónk, kedden a kardiológáira kéne menni....
Azt gondolom, lehet, majd csak Pesten valljuk be, hogy mi most dokihoz jöttünk.... :)
(Amúgy semmi izgalom nem volt: a genetikán voltunk hétfőn, először kicsit bosszantó plusz útnak tűnt, mert a prof. tényleg pusztán kitöltötte a tartósan beteg igazolásról a papírt, aztán csókolom. Amit postán is kiküldhettek volna igazából.
De utána Pepp Kecskemétig aludt, itthon meg Auchan játszóházaztunk meg Decathlonban trambulinoztunk, amíg nem kellett menni Esztiért az oviba. Így viszont nem volt ez rossz egy gyerekes mulatság. :)
Mondjuk megint 2 évre adták meg az igazolást, ezt tényleg nem értem, miért? Nem reális elképzelés ugyanis, hogy 2 év múlvára kinő a hiányzó kromoszómakar a 22-esen, de mindegy.)
Na ez a hétfő. Aztán szerda este már elmondhattuk, hogy a héten már 2* hányt a gyerek. Tényleg húzós egy statisztika, belátom én. :)
Fürödtek nagy boldogan a gyerekek a kabinban. Egyszercsak nagy üvöltés támadt Peti részéről (amolyan igazi fájdalmas), ő bőg (Mit csinált az Eszti??? kérdezi), kérdezem én is, "mit történt Eszti?"
De nem mondja meg egyik sem, csak a bömbölés.
Kikaptam Petit törcsibe csavarva...
...majd már fordítottam is a csapba, mert gyanús volt a hangja. Igen. Elcsíptem. Róka.
Kicsit véres volt, tök para, de bakker ezekből semmit nem lehetett kiszedni.
Biztos voltam benne, hogy Eszti csinált valamit, láttam rajta, hogy nem stimmel nála a dolog, de nem vallotta be, ehelyett legalább ő is bőgni kezdett.
És kb. ezzel a sztereóbömböléssel feküdtek le végül. Hiába nyugtatgattam Esztit, hogy megmarad a tesó, csak mondja el, mi volt! Nulla.
Na aztán reggelre kelve kiderült, hogy Eszti a Peti szájába nyomogatta a Nurofenes fecskendőből a vizet. Mondom "atyaég, te ezek szerint lenyomtad az öcséd torkán a fecskendőt?" Erre ő felháborodva: Neeeem, csak a szájába nyomtam a vizet!
(Ja, gondolom. :D )
Különben emiatt nem aludtam jól, mert azt vártam, hogy Peti beteg lesz és ezért hányt, mert egyelőre ugye azt várjuk (hurrá optimizmus :P), hogy mikor esik vissza Pepp a betegségbe, mert szombat óta nem szedi az antibiót, de egyet-kettőt köhint néha még mindig (ami normál gyereknél alap, de nála az antibió el szokta vágni az egészet).
És mi erre most tök nem érnénk rá. Majd máskor mesélem, tényleg besűrűsödött a program a hetekben.
Volt már egy alap probléma Peti esetében: a huruthányás (ha sok a takony, meg a köhögés, plusz fulladós a téma, akkor hajlamos hányni).
Na most azt érezzük, hogy lett még egy: a kocsihányás. Miért is ne? Az buliiiii!
De figyuzzatok, akkora pszichés a dolog szerintem, mint a ház!
Erre akkor jöttem rá, amikor Laci nagy vidoran kifigurázta hétfő este, hogy az történt délelőtt, hogy
"Peti, most akkor sokat fogunk utazni, mert megyünk Pestre a doktorbácsihoz."
Peti:
Mama is jön doktorbácsihoz? (Ugye a múltkor jött.)
Akkor nemakarook, nem megyek doktorbácsihoz. Nem!
És boááááá!
De ez szó szerint így történt, 2 perccel az után, hogy tankoláskor meséltük neki, hogy na akkor most sokáig megyünk kocsival.
És ugye ennyi idő alatt a mindennapokban még az oviból sem jutunk haza. Márpedig bevásárláskor vagy Eszti hazahozatalakor még sosem ugrott ki a róka az 5-10 perces kocsiúton. Úgyhogy na, gyanús a dolog....
Mindenesetre volt nálam pótpóló, az autósülés most bebukta (vagy én buktam be, mert moshattam ki a huzatot, meg mindent), és hazáig rendszeres időközönként meg-megcsapott az a jól ismert, kedves hányásszag.
És most, hogy öblítőszagban illatozik az autónk, kedden a kardiológáira kéne menni....
Azt gondolom, lehet, majd csak Pesten valljuk be, hogy mi most dokihoz jöttünk.... :)
(Amúgy semmi izgalom nem volt: a genetikán voltunk hétfőn, először kicsit bosszantó plusz útnak tűnt, mert a prof. tényleg pusztán kitöltötte a tartósan beteg igazolásról a papírt, aztán csókolom. Amit postán is kiküldhettek volna igazából.
De utána Pepp Kecskemétig aludt, itthon meg Auchan játszóházaztunk meg Decathlonban trambulinoztunk, amíg nem kellett menni Esztiért az oviba. Így viszont nem volt ez rossz egy gyerekes mulatság. :)
Mondjuk megint 2 évre adták meg az igazolást, ezt tényleg nem értem, miért? Nem reális elképzelés ugyanis, hogy 2 év múlvára kinő a hiányzó kromoszómakar a 22-esen, de mindegy.)
Na ez a hétfő. Aztán szerda este már elmondhattuk, hogy a héten már 2* hányt a gyerek. Tényleg húzós egy statisztika, belátom én. :)
Fürödtek nagy boldogan a gyerekek a kabinban. Egyszercsak nagy üvöltés támadt Peti részéről (amolyan igazi fájdalmas), ő bőg (Mit csinált az Eszti??? kérdezi), kérdezem én is, "mit történt Eszti?"
De nem mondja meg egyik sem, csak a bömbölés.
Kikaptam Petit törcsibe csavarva...
...majd már fordítottam is a csapba, mert gyanús volt a hangja. Igen. Elcsíptem. Róka.
Kicsit véres volt, tök para, de bakker ezekből semmit nem lehetett kiszedni.
Biztos voltam benne, hogy Eszti csinált valamit, láttam rajta, hogy nem stimmel nála a dolog, de nem vallotta be, ehelyett legalább ő is bőgni kezdett.
És kb. ezzel a sztereóbömböléssel feküdtek le végül. Hiába nyugtatgattam Esztit, hogy megmarad a tesó, csak mondja el, mi volt! Nulla.
Na aztán reggelre kelve kiderült, hogy Eszti a Peti szájába nyomogatta a Nurofenes fecskendőből a vizet. Mondom "atyaég, te ezek szerint lenyomtad az öcséd torkán a fecskendőt?" Erre ő felháborodva: Neeeem, csak a szájába nyomtam a vizet!
(Ja, gondolom. :D )
Különben emiatt nem aludtam jól, mert azt vártam, hogy Peti beteg lesz és ezért hányt, mert egyelőre ugye azt várjuk (hurrá optimizmus :P), hogy mikor esik vissza Pepp a betegségbe, mert szombat óta nem szedi az antibiót, de egyet-kettőt köhint néha még mindig (ami normál gyereknél alap, de nála az antibió el szokta vágni az egészet).
És mi erre most tök nem érnénk rá. Majd máskor mesélem, tényleg besűrűsödött a program a hetekben.
2014. máj. 25.
Gyereknap, mi? Aha nanáá! Gyereknap vazze!
Mert mi olyan, de olyan jó szülők vagyunk. Hát gyereknap? Akkor csak legyen valami!
Számításba vettem a lehetőségeket, és egyelőre odáig jutottam, hogy mi lenne, ha megnéznénk a Tűzoltóság nyílt napját, Peti biztos imádná.
Laci benne volt a buliban, így nagy izgatottan odaálltunk a gyerekek elé, hogy "óó, és igen, és képzeljétek!".
A gyerekek izgalomtól repesve várták, hogy mi lesz ebből!
Mi: "Megnézzük a tűzoltóautókat!"
A) gyerek 3* megpördült maga körül örömében.
B) gyerek először csak fintorgott. Utána azért már előjött a mélyről a kevésbé jópofa Miss L. Eszter. Aki feljogosítva érezte magát a dupla x-es kromoszómahalmaza miatt arra, hogy oltári balhét vágjon ki. Merthogy csak nem képzeljük, hogy a becses gyereknapját ő fiús programon fogja tölteni?
Laci egy ideig poénra vette a dolgot, hogy Eszti akkor majd nyilván Tündérországban fog szárnyakat növeszteni, amíg Peti tűzoltókat néz, de nem jött be.
A dupla x-es bevágta a durcát, bugyiban bőgött az ágy közepén és mindent produkált, amit egy valamirevaló 5 éves kislánytól elvárhatunk balhé terén.
Laci még azt is kigondolta, hogy majd én meg a Peti megyünk be, ők meg Esztivel másfelé, de ezen már én is kellőképpen felháborodtam, hogy csak nem képzeli? Menjen tűzoltóautókat bámulni, akinek y kromoszómája van. Affenneee..
Szóval így akarjon jót az ember a kölykeinek!
Aztán Esztit negyed órás küzdelem árán csak rábeszéltük, hogy ez az egész nem más, mint egy bicajozás, fogja fel úgy! (És akkor közben beugrunk a Tűzoltóságra is, jó?)
Egyébként a program tök jó is volt, mindent megmutattak működés közben. Pl. a 10féle tömlőt is, és ki is lehetett próbálni a locsolóizéket.
Ez ügyben szinte azonnal beleakadtunk egy locsolócsőbe, ami pukkantós volt, valami spéci cucc, mindenkinek a környéken hullára tetszett, mr. L. Péter azonban konkrétan bemajrézott.
Olyannyira, hogy az első hangosabb pukkra japán makákóként ugrott a nyakamba, majd csüngve ott is maradt rajtam.
Beszarinyúl halljátok, oda se mert nézni!
Sebaj, relaxálódott Péter, mentünk tovább.
Eszti akarsz locsolni? Nem. Peti? Neeeeem! Nem pukkan! Akkor seeeeem! Pfff...
Beülsz a tűzoltóba Pepp? Igen! És te, Eszti? Nem.
Laci beállt a sorba, és mi éppen az óriásgarázsban voltunk, amikor a mellettünk levő autón kipróbálta valamelyik gyerkő a szirénát.
Kisjapánmakákó újra ugrott, sírt, és azt kiabálta nemakarooom.
Nos, kérem az combközépig tojta össze magát ijedtében, úgyhogy az említett anyáncsüngő stílusban távoztunk.
Majd boldogan megfagyiztunk. Ha már ekkora jóság volt a gyereknapi programunk. Legyen benne valami pláne is.
Boldog fagyizás közben azért nem bírtunk a pozitív hajlamainkkal, és remek vázlatot készítettünk arra nézve, mekkora jóság lesz ezzel a két díszpinttyel a nyaralás! Ójeeeójeeeójeee!
Azért délután is elmentünk fagyizni, mert ha már lúd, legyen kövér. És tényleg érezzük már, hogy gyereknap van. Én szinte sosem eszek fagyit, mert nem szeretem, de amilyen állatkirály volt az eper (totál érezhetően házi, mintha én csináltam volna), még én is ettem! (Falusi Cukrászda)
Hát na. Jövőre gyereknap alkalmából jóféle kukásautó bemutatóra megyünk. Osztjóvan. :)
Számításba vettem a lehetőségeket, és egyelőre odáig jutottam, hogy mi lenne, ha megnéznénk a Tűzoltóság nyílt napját, Peti biztos imádná.
Laci benne volt a buliban, így nagy izgatottan odaálltunk a gyerekek elé, hogy "óó, és igen, és képzeljétek!".
A gyerekek izgalomtól repesve várták, hogy mi lesz ebből!
Mi: "Megnézzük a tűzoltóautókat!"
A) gyerek 3* megpördült maga körül örömében.
B) gyerek először csak fintorgott. Utána azért már előjött a mélyről a kevésbé jópofa Miss L. Eszter. Aki feljogosítva érezte magát a dupla x-es kromoszómahalmaza miatt arra, hogy oltári balhét vágjon ki. Merthogy csak nem képzeljük, hogy a becses gyereknapját ő fiús programon fogja tölteni?
Laci egy ideig poénra vette a dolgot, hogy Eszti akkor majd nyilván Tündérországban fog szárnyakat növeszteni, amíg Peti tűzoltókat néz, de nem jött be.
A dupla x-es bevágta a durcát, bugyiban bőgött az ágy közepén és mindent produkált, amit egy valamirevaló 5 éves kislánytól elvárhatunk balhé terén.
Laci még azt is kigondolta, hogy majd én meg a Peti megyünk be, ők meg Esztivel másfelé, de ezen már én is kellőképpen felháborodtam, hogy csak nem képzeli? Menjen tűzoltóautókat bámulni, akinek y kromoszómája van. Affenneee..
Szóval így akarjon jót az ember a kölykeinek!
Aztán Esztit negyed órás küzdelem árán csak rábeszéltük, hogy ez az egész nem más, mint egy bicajozás, fogja fel úgy! (És akkor közben beugrunk a Tűzoltóságra is, jó?)
Egyébként a program tök jó is volt, mindent megmutattak működés közben. Pl. a 10féle tömlőt is, és ki is lehetett próbálni a locsolóizéket.
Ez ügyben szinte azonnal beleakadtunk egy locsolócsőbe, ami pukkantós volt, valami spéci cucc, mindenkinek a környéken hullára tetszett, mr. L. Péter azonban konkrétan bemajrézott.
Olyannyira, hogy az első hangosabb pukkra japán makákóként ugrott a nyakamba, majd csüngve ott is maradt rajtam.
Beszarinyúl halljátok, oda se mert nézni!
Sebaj, relaxálódott Péter, mentünk tovább.
Eszti akarsz locsolni? Nem. Peti? Neeeeem! Nem pukkan! Akkor seeeeem! Pfff...
Beülsz a tűzoltóba Pepp? Igen! És te, Eszti? Nem.
Laci beállt a sorba, és mi éppen az óriásgarázsban voltunk, amikor a mellettünk levő autón kipróbálta valamelyik gyerkő a szirénát.
Kisjapánmakákó újra ugrott, sírt, és azt kiabálta nemakarooom.
Nos, kérem az combközépig tojta össze magát ijedtében, úgyhogy az említett anyáncsüngő stílusban távoztunk.
Majd boldogan megfagyiztunk. Ha már ekkora jóság volt a gyereknapi programunk. Legyen benne valami pláne is.
Boldog fagyizás közben azért nem bírtunk a pozitív hajlamainkkal, és remek vázlatot készítettünk arra nézve, mekkora jóság lesz ezzel a két díszpinttyel a nyaralás! Ójeeeójeeeójeee!
Azért délután is elmentünk fagyizni, mert ha már lúd, legyen kövér. És tényleg érezzük már, hogy gyereknap van. Én szinte sosem eszek fagyit, mert nem szeretem, de amilyen állatkirály volt az eper (totál érezhetően házi, mintha én csináltam volna), még én is ettem! (Falusi Cukrászda)
Hát na. Jövőre gyereknap alkalmából jóféle kukásautó bemutatóra megyünk. Osztjóvan. :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)