Most mit tegyek, ő legalább igazán jól sikerült gyerek.
Merthogy az évzáró műsor...
A gyerekek igazán helyesek voltak, lejátszottak vagy egy fél órás műsort. Mi meg végre már egész családostól jelen lehettünk. Eleinte mondom Peti ne jöjjön, de aztán végig arra gondoltam, hogy ez a kölykec állítólag már végigült két színházi előadást, nehogymár ne lehessen elvinni egy ovis műsorra.
És elvittük.
Párszor azért megnyomkodta szenvedésében a fényképezőgépet, de magához képest tényleg rendben elnézte a műsort. Legalább végre Laci is látta Esztit szerepelni.
Eszti a szerepe szerint a SünBalázs mesemondója volt.
És elmondta simán, végig, hangsúlyozva, ahogy kell. Hihetetlen cukin. Az hellókám, bazi hosszú vers! Jóvan?
Kérdeztem itthon tőle, hogy ezt hogy kell elképzelni? Hogy tanulta be?
Azt mondta: háát, először elmondtuk együtt az óvónénivel, és utána már csak kétszer kellett segíteni.
És ne mondjam, hogy elalélva figyeltem, ahogy elszavalta azt a szép hosszú verset és sokan mások izgalmukban még az egyetlen sorukat is elfelejtették, amit mondaniuk kellett.
"Apu büszkeségtől dagadó keble vagyok."
Itt jegyzem meg, hogy tudom, tudom, az ilyenek miatt sem szabadna Petit hozzá hasonlítanom (amit a mai napig önkéntelenül megteszek amúgy), mert a 2 gyerek összegyúrása és 50-50%-os szétosztása adna két átlag gyereket talán.)
Nade itt van ő, munka közben. :)
Mostanában ráadásul rendszeresen barkochbázni nyúzza az apját. Ezt amolyan király önfejlesztő foglalkozásnak tartom (mint amikor a kocsiban azzal szórakoztak úgy egy éve, hogy a felhőknek mire hajazó formája van).
Most általában állatos feladványokkal dolgoznak és olyan jól érezhető, ahogyan vág az agya.
Mondjuk, volt olyan, hogy Lacit éppen kezdtem szidni, hogy ne szívassa már a kölyköt, mert a struccon kívül nincs is olyan madár, amelyik nem tud repülni. De Eszti azért eljutott odáig, hogy de van. Khmmm.... (És nem a levágott szárnyú kacsa volt a megoldás. :) )
Én esküszöm biosz faktos voltam, és néha tényleg olyan dolgok jutnak eszembe, ami nem alapműveltségi kategória, de azért amilyen kő hülye tudok lenni....
...az elképeszt engem is.
Az már ugyanis a kemény beégés egy szintje a gyerek előtt, amikor suttogva megkérdezte: a zebra mit is eszik?, és én ezen élénken gondolkozni kezdtem.
Lehet ezért nem barkochbázik velem sosem?
(Oké, 2 percen belül azért leesett magamban, hogy vazze az párosujjú patás, te agyatlan! Vagy nem izé... páratlanujjú... na mindegy, hagyjuk is. :) )
Úgyhogy ő úgy szépügyescukiimádnivaló, ahogyan csak van. Havonta egyszer kötelezően. Bibibíííí. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése