Petinek nincs már sála, avagy újabb részlet a kerékpáros életünkből

Tegnap.
Megyünk, tekerünk, Peti kiabálja hátul a járműveket, szép az élet!
Az Izsáki úti kh. környékén nem bírom tekerni a bringát, gurul, de lassul, váltok, váltok,  de semmi. Leáll. Hoppszi, mi van?

Lenéztem a hátsó kerékre, és a sokkhatás elképzelhetetlen volt. A Péter, ő, igen, ő a csoda! Nos ő letekerte a sálat a nyakáról és eldobta.
Nomost a sálat nem elhagytuk, hanem beesett a küllők közé, onnan rátekeredett a váltóra. Mire letekertem róla, persze leugrott a lánc. És már ettől könyékig olajos voltam, szóval...
Na? Milyen ideges voltam? Peti úúúgy elrúgta ezzel a pöttyöst, hogy huhh...

Ott álltam, gőzölt az agyam és na mondom, gondolkodjunk hideg fejjel. És felhívtam azt, akit erre tartok.
Üvöltöttem egyet Lacinak is a telefonban, hogy most akkor mit is tegyek, és hova tervezem kilőni a fiúgyermekünket, de legalább a biciklit hóttuti idekötözöm az első fához én meg hazamegyek busszal.
Ő ugye, az én "hideg fejem" inkább azt javasolta, hogy akkor már toljam el az egész hóbelebancot a Petőfivárosi szervízbe, hátha megcsinálja a fickó.

Szóval egyik szereplőt sem hagytam el, hanem kitoltam a bringát gyerekestől a Petőfivárosba (a fejem továbbra is lila volt). Közben mantráztam pár dolgot:

A) nyitva legyen a srác.
B) bevállalja, hogy azonnal megcsinálja.
C) ingyér', mert nálam ugye a szokásos -immár hagyományosnak mondható - hóvégi 215 forint volt. Vagyis vagy 215ért bevállalja vagy EMC-vel fizetek...

Oké, nem hisztizhetek, szerencsés vagyok: A) B) C) pontok kipipálva, így boldogan hazatekertünk.
Ráadásul a srác még molyolt is vele, mert az akcióban úgy kilazult a lánc, hogy nem volt elég visszatenni, meg is kellett húzni, és a váltó uccsó pontja is nehézkesen működik. De mondtam neki, ne idegesítsen már ilyenekkel! Lehet tekerni? Lehet tekerni! Akkor jó! :)

És aki azt gondolja, hogy ennyi egy napra pont elég, simán túlélhető. Hát ja...

Bár este még azért vidáman sivalkodva fürödtek együtt a kabinban, amikor mondom megfürdetem már őket.
És kettőből kettőnek kerülte el a figyelmét, hogy miközben ők lelkesen köpködik egymást a vízzel és pancsolnak, addig a fürdővízben óriás szardarabok úszkálnak.
Azonnal kikapkodtam őket, természetesen Peti pucér seggel rohangált fel-alá a lakásban lelkesen visongatva, hogy belekakiltam vízbe. Amin azért nem tudtam kurva jót röhögni, mert ezek tényleg mindig azzal szórakoznak, hogy beveszik a szájukba a vizet és azzal köpködik egymást (Eszti azért halkan megjegyezte, hogy ő észrevette volna, ha a meregetős poharakba kaki van, tehát van egy halvány remény, hogy talán frissiben csíptem el a dolgot.)
És akkor még ne is beszéljünk arról, mekkora mázli, hogy ugye óriásgolyókat tojt a vízbe, nem pedig fosinkát, amit a 6. napos antibiotikumos kezelés hatására még csak a szemére sem vethetnénk.
Az lett volna ám csak az aromaterápiás hatás!

És fúúú, kimeregettem a szargalacsinokat, kitakarítottam fertőtlenítős szappannal (gyereket, kádat, játékot mindent két körön), a kádat mostam még két pluszkörben súrolószerrel, kimostam a törcsiket, és ezek után tusoláskor még azért rámeredtem rémülten egy-egy kisebb sötét szöszdarabkára a kabinban...

Egyszóval (vagy kettővel) : szeretem a Péterem. :)