Olyan szép reggelünk van!
Felkeltem negyed 8-kor (kipihenten, üdén, a gyerekek még 8-ig aludtak).
Látom ám, hogy szép az idő (a dédihez készülünk, nem túl buli a 3 napos zuhogó eső, úgyhogy jupiiii!), a madarak csicseregnek, ahogy kell.
A tegnap kipróbált lakkom marhajóóóó! (Most először kentem rá a másik csillogósomat a simalaza rózsaszínre. És azt kell mondanom, mindig ilyet akartam!)
Szóval boldogság!
Erre vazze olvasom, hogy meghalt Gabriel Garcia Márquez.
Még egy könnycseppet is hullajtottam, de tényleg.
A gyerekek vidáman felkeltek, az utazás miatt ugye fel vannak pörögve, mint állat! Mondom Lacinak szomorúan, hogy hajj.... ez van.
Nem szívesen mondom a válaszát. ("Azmegki?" Nézzük el neki közösen, mert informatikus. Próbáltam is elmagyarázni, hogy ez most olyan, mintha innentől kezdve soha többet nem lehetne arra számítani, hogy a Windows-on új frissítéseket adnak ki. Hát nem hatotta meg. És különben is "ki volt az, úúúúú, ugye nem ő írta a Trónok harcát?" Hahaha...)
Tényleg szerettem Marquezt. Annyira különlegesen írt! Hangulatban!
A "Száz év magány" a besztof 3 kedvencem egyike. És talán a "Bánatos kurváim emlékezete" volt az egyetlen, ami nem jött be annyira. Rendre vettem ki a könyvtárból a könyveit, és oké, hallani lehetett róla, hogy demens meg minden, sok már nem várható, de azért na, szomorú vagyok.
R.I.P.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése