A "hurrákarácsony" előszobájában

Hazajöttünk, azonnal belevetettük magunkat a süteménykészítésbe.
Szerdán megsütöttük a mézeskalácsot.
Erről eddig az volt a véleményem, hogy csak feeling miatt mindenki süti, mint a veszettkutya, de közben meg nem is szereti (én is pl. csak melegen eszek bele, aztán egyáltalán nem izgulok rá). Dehát, ha karácsony, akkor mézeskalács, nincs mese!

Na, de most ez az elméletem is romba dőlt.... Péter, hát persze, hogy ő döntötte romba! :)
Egyelőre ugyanis minden étkezésre mézeskalácsot képzel el magának immár 3. napja. Gondoltam, úgyis megunja 2 nap alatt a dolgot, de ma, mikor alvásidő után hazajöttem, már újra ott ültek apjával az asztalnál és pattogtak a vezényszavak: Szivecskéset! Angyalkásat! (Hö, mer' nem mindegy ám!)

Úgyhogy újra kell sütni még egy adagot a hétvégén...

Tegnap vaníliás kiflit csináltunk (Eszti havazós sütinek hívja, én meg nem vagyok biztos benne, hogy a vaníliás kifli ugyanaz-e, mint a hókifli). Mindenesetre olyan baromi finom, hogy azt meg Lacival ketten ettük meg félig.
Ma emiatt sütöttünk még egy adagot ebből is....

Még akarok egy-két dolgot sütni, de az biztos, hogy nem érdemes időben elkezdeni a sütkérezést. :D

Különben meg igenis ilyen giccsesen cukik és lelkesek, és nyújtják, és dögönyözik, és kiszúrják.
És Peti visítva csépeli a kezemet a tészta nyújtása közben a csillagformával, hogy anya, léééégyszíííves! Ilyet még sosem hallottam tőle... ;)
Szóval jövőre is csak lesz mézeskalács. :)