3-ból 3, avagy ez még tőled is túlzás, Péter!

Nem is nagyon vártunk mást, minthogy Péterünk lebetegszik. Eddig 3 karácsonyból 3-on volt beteg.
De amit most művelt, az még tőle is erős volt. Jujj! De tényleg!

23-ára belázasodott. Egyefene, majd elmúlik.
Aztán másnap pesti karácsony, hát nem múlt el. De legalább Etumama úgy süthette a husikat, hogy egy 10 kilós matrica üldögélt a kezében. (Egyszerűen képtelenség volt leszedni onnan.)
Akkor még sikerült anyunak egyetlen kaja alkalmával klasszul beetetnie észrevétlenül egy adag harcsapaprikással. Másnap már semmit nem evett, de aludt lázasan. Aztán továbbra sem evett, de aludt, akkor már jobbára az én kezemben.

Aztán csúnyán köhögni kezdett és akkor este először arra gondoltam: hinnye. (Addig nem gondoltam, hogy ennyire bajos lesz a dolog...)
Másnap vége a karácsonynak, megmutogatom már az orvosnak. Tudtam, hogy két ünnep közt nincs a doktornőnk, úgyhogy vittük a helyetteshez. Ahol érthetetlen módon zárva volt az ajtó. Mondom hinnye!
Felhívtam az ügyeletet (még jó, hogy a híváslistámban szerepelt a szám, mert ugye a kukacproblémakor hívtam nemrég). Na ott nagy lelkesen meséli az asszisztens, hogy hova vinném, hát hozzájuk! 6 napig munkaszünet van! (Jó, nem jegyeztem meg neki, hogy 5 éve GYES-en vagyok, hát mittudomén, hogy milyen napok vannak!) Úgyhogy továbítottuk Petit az ügyeletre (neki nem sok gondja akadt ezzel, merthogy aludt.)
Ott 5-en voltak előttünk, kicsit remegtem, hogy van egy 5 napja nem evő és folyamatosan alvó gyerekem, akinek érzésre a tüdeje sem tiszta. Dehát aludni otthon is lehet, majd kidumálom, ha gáz van.
Nade berobbantam, és már az első kérdés meglepett: "Voltak már itt?". Hát nem. Nem is értem. De tényleg nem voltunk még az ügyeleten. :)

Aztán elhadartam a dokinak, hogy jójó, a gyerek szarul néz ki, de ez úgy szokott lenni, hogy...
És hogy ezt a fajta antibiót kérjük engedelmével, mert azt úgy szoktuk, hogy...
És szerencsére ennyiből megbeszéltük a dolgot, gyorsan felírta, amit sugalmaztam, aztán szerintem örült, hogy ennyivel le is pattanunk. Ugyanis, amikor kijöttünk, már nagyon druva volt: kígyózott a sor az ügyelet előtt, annyian voltak. Eszméletlen!

Aztán nagy boldogan beadtam az antibiót este (mert van az a szint, amikor már az anyja kéri és örömmel juttatja be a gyerkőcbe a cuccot.). Így aztán lett remény, hogy másnapra lemegy a láza, enni fog és egyáltalán életre kel, ugyanis Stornyára készültünk a dédihez meg a többi rokonokhoz.
És azt hittük, így is lett: reggelre lázmentes. Utazunk! Jippijájé!

Majd útközben eszik reggelit a kocsiban (nem evett), és majd elnézelődik Stornyáig, úgyis megállunk Solton kávézni (nem nézelődött, aludt. Végig. Solton sem kelt fel, amikor megálltuk és kiszálltunk.) Aztán volt fent, de utána megint aludt és megint. És este ette meg az első szelet bundás kenyerét itthon (előtte napokban néha nyögött egy olyat, hogy citromosat!, így napi egy citromos joghurt volt a stabil pont az étkezésében).
Szóval nincs láza, mégsem eszik és mégis aluszékony, mint a kutya!
És vasárnap még mindig. Bár enni már evett jobban. Édes volt, mert az ágyában nappal egy percet sem aludt, mindig ott feküdt le rajtunk/mellettünk a nappaliban az új autós játszószőnyegre. És fullra kidőlt. És akármit böffentett a száján, megkapta. Amikor a déditől hazaértünk, még fel sem hoztuk a csomagokat, amikor azt mondta: bundás kenyeret kérek. Eszti még kabátban állt az ajtóban, amikor én már a bundáskenyeret sütöttem meg. Nincs mese: fontossági sorrend van. :)

Nade vasárnapra már kezdtem aggódni. Már én is. Mindenre gondoltam, hogy leesett a vércukra, nincs vasa meg ilyenek, hiszen már két napja nem lázas és mégis ki van nyúlva (a  köhögése is már szépen felszakadt), amikor aztán délutánra áthívtuk az Artúrkutyásmamát, hogy nézze ő az alvó gyereket, mi meg elmegyünk bevásárolni. És jött. És a 6 napja alvó gyerek, aki nem mosolygott és beszélt már vagy egy hete szépen felállt, odabattyogott, a kezeit magasba emelte, és mosolyogva azt kiáltotta: mamaaaa! És csak egy kicsit bágyadt el estig, amúgy végig ébren volt.
És este....
...újra kapcsolgatta a mikrót (egy hete nincs rajta gyerekzár), szétlocsolta a felmosóvizet, kipacsálta a folyékony szappant és felmászott a mosogatógép tetejére. Ekkor tudtuk, hogy a nehezén túl van. :)
De azért jó durva volt ám. És lámlám, oly' bátor vagyok, hogy ma lemértem pucéran. Egy heti nulla étkezés után. Nem félek én a mérlegtől! Hohóóó! 
9,8 kg. Jó, többet sem állítom rá azért mostanában...