Hosszú hétvége immunológussal és Esztimentesen

Ma végre eljutottunk immunológiára. Na nem mintha azoknak a T-sejteknek nem lenne tök mindegy, hogy mikor nézik őket, de ez már mégiscsak a 3. időpont volt. Így örültünk, hogy eljutottunk.
Több legyet is ütöttünk egy csapásra: négyen mentünk, de csak hárman jöttünk haza.

Eszterem ott is maradt Pesten a hosszú hétvégére. Jó sokáig (általában csak 2 éjszakára szokott), de anyu amúgyis elkunyerálta péntektől, de így leadóztuk már ma.

Délután már pont fektettem volna őket le Pesten, amikor anyu hazaért. Az egész projekt dugába dőlt, mert Péterem elalélt maaaa-maaaaa felkiáltással a nyakában termett és két kezével megfogva az arcát puszisorozatba kezdett. Behaláscuki volt!

Majd egy 20 perc múlva alvást parancsoltam.
Már, ha érdekelte volna az érintettet (itt most Péteremet, mert Eszti azonnal lefeküdt és a mama kezét fogva el is aludt.)
Nem úgy mint emez: basszus, 40 perc eredménytelenség után kimentem a szobából (addig csak feküdt meg vihogott), tök ideges voltam (na persze, mentem volna Lacival kávézni a Pólusba :) ), mondom: "apacsinájjávalamit!"!
Apa be és 5 perc múlva kijött, hogy alszik.
És nem viccelt.

Úgyhogy most -1 gyerek és annak minden könnyebbsége, bár Eszti nélkül óriási a csönd (melyet csak néha ver fel Peti visítása), édesem, ha itthon van állandóan jár a szája. Fura is most.

Petikémnek is biztosan hiányzik: ma este galád módon a földön a kádban akartam fürdetni -mert ott könnyebben elérem-  és nem!
Azt az óbégatást, amit rendezett. Totál besértődött! Jajj!
Szépen elmutogatta: fürdeni, ott. És át kellett tenni a zuhanykabinba, ahol Esztivel együtt szoktak fürdeni. Abszolút kicsi a hely kettejüknek, de így szeretik. Mi meg így őket együtt. Mert mondja valaki, hogy nem hihetetlenül édesek! :)