Donninak annyi, avagy kinek is van szüksége pszichiáterre?

Már pont akartam írni, hogy Donni és Lenksa eltűntek a süllyesztőben.
Nem is tudom, sírjak vagy nevessek, de hónapok óta nem hallottam róluk.
Aztán tegnap este Esztinél egy kis érzelmi megingás elég volt, hogy kapjak egy Donni sztorit az arcomba.

Végülis a haversrác az haversrác...

Úgyhogy el is döntöttem, jó ez így, hogy néha még benéznek a képzelt barátok.
Most kifejezetten azt éreztem, hogy Eszti segíti ezzel önmagát a problémája feldolgozásában. És varázslatosnak találtam ezt a módot.
Dehát csak egy kitalált alak! Tudom, hogy van ilyen, de hogy senki mással nem esett meg? Pedig hány 2-3-4 évesről tudok....
Mindegy, semmi túlzás nincs benne, úgyhogy rendben van ez. Legalább ő is különleges gyerek. :)

Különben is mit várok, olyan durva defektem alakult ki nekem is az évek alatt, hogy Esztinek is lehet sajátja. Az egész a kölykök hibája amúgy.
Amikor Eszti megszületett, akkor kezdődött.
Elkezdtem ébren álmodni. Vagy álomba ébredni? Vagy már arra is gondoltam, hogy intuítiv lettem és más dimenziókat látok félálomban. Ez az elgondolás még tetszett is nekem. :)

Szülés óta felriadok arra, hogy valaki áll az ágyamnál. Jó mi? De mielőtt beszarna bárki is, ez tök nem para. Vagyis nem ijedek meg, csak nézem-nézem, és elmúlik, ahogy rendesen tudatomra ébredek.

Ezt az elején még az alváshiányra fogtam, majd arra, hogy kisbébiEszti miatt biztos felszínesebben alszom.
De a helyzet romlik.
Már nem csak ágy mellett álló alak jelentkezik néha, hanem a sarokban játszó, akire... khmmm... -és ez a gáz- rá is szóltam felriadva, hogy miért játszik ott. Volt, hogy rácsaptam Lacira egyet, mert valamit akkor is képzeltem.
Jajj ám! Szerintem is! :)
És -ami már engem is megijesztett- szombaton eljutottam oda, hogy hallottam valamit, felriadtam, és kiszaladtam a nappaliba.
Ott tértem észhez, és nagy dünnyögve visszabaktattam a hálóba.

Háát nem tudom, lehet már ezt is kezeltetnem kéne?