Kétgyerekes helyzetjelentős

Vagy öregszem, vagy csak tényleg jók a gyerekeim (ááá, lófing ám, felváltva vannak megfenyegetve, "ha ezt így folytatod, kiraklak az erkélyre!"), de tényleg sok mindent meglehet már velük/mellettük csinálni.
A héten mindenféle dolgokat csináltunk a napi kötelezők (főzés, takarítás) mellett, szóval jó vagyok, na!

A kölykökről?

Előre egy kép. Mert édesek, és ezt nem felejtjük.(Vagyis sokszor próbáljuk nem elfelejteni.)

Lovas nemzet.

Esztinek kb semmi baja. A fülét azóta is fájlalja. De csak, ha kérdezem. Így most nem kérdezem, hátha már elfelejti. Más baja nincs, remekül elhesszel itthon.

Azt a szót, hogy "nem" továbbra sem ismeri és súlyos szerepzavarban is szenved (már ami a "ki a főnök?" kérdést illeti). Minden napra van egy extrákkal megtűzdelt veszekedésünk.
Jó nagy: anya kiabál ő meg visszadumál és bőg. Egyszer érdemes lenne felvennem videóra, de ilyenkor lila fejjel nem biztos, hogy megtalálnám a masina bekapcsológomját.

Ma pl. a déli balhé előtt már 1 órája rezgett a léc.
Már a tornáról nem akart hazajönni, meg az úton megéhezett:  
Ha nem adod oda a kakaóscsigámat, éhenhalok. Nekem nem ad senki enni. Brühühüüüüü...

Nem álltam meg elmesélni a járókelőknek, hogy tessék elhinni, hogy a gyereknek nagyobb a hasa mint az enyém és csak azért nem kap enni, mert ebédelünk otthon. Meg amúgyis, nem mondta a néni anyukája, hogy nem illik bámulni????

Na ebédet azt nem ettünk, mert a tegnapi ebéd neki nem jó, de volt b) verzió: maradék tészta. Mákosan remek lesz neki.
A mákot 23* rászólásomra is a szájába lapátolta, szétszórta, majd amikor nagy nehezen végzett a kajával, megehette a kakaóscsiga maradékát.
De csak addig volt ez is nyugalmas, amíg el nem zavartam a szobájába, és látványosan ki is dobtam az utolsó falatját a kukába.

Biza kegyetlen lépés ez, sírom is el magam minnyá a gyötrelemtől, de ez tűnt egyedüli megoldásnak, miután rászóltam sokszor, és visszadumált. 4 évesen?! Vissza. Ne szóljál már hozzám! Ilyen csúnya beszédet! (Esküszöm a hanglejtésre mondta.)
Elvonult bőgve, közben magyarázott folyamatosan: Ezt így nem szabad! Ilyen csúnyán nem szabad beszélni velem! Most ezt fogom megtanulni? - na itt már röhögnöm kellett- Ilyen sokat kicsinek sem sírtam. És tovább nem figyeltem, mert leültem enni, és boldogan arra gondoltam, lámlám, milyen választékosan tud szomorkodni.

Pedig ugye ő alapból tök jó gyerek, ez a minimum balhé, ami elvárható egy ekkora gyerektől (hébehóba :D ), mi lesz itt, ha Peti is belenő a korba????

Vele jelenleg semmi extra. Éli tovább a kamikáze pilótákhoz hasonlatos életét.
De jójó, egy rakat helyről már simán visszamászik, szóval nem olyan vészes.
Mondjuk ezt ma sikerült megvalósítania. Eddig erre a zugra még nem lelt rá.

Ránéztem, és mondtam neki, ha rajtam múlik, ki nem jössz onnan, hát mi vagyok én? Lifeguard?
De nem rajtam múlt... Úgyhogy azóta kint van. :)

Különben meg rendben van mindenki. Én tegnap óta túl vagyok a Gyűrűk urán. Szeretettel gondolok az egész bandára, aki ezt nekem elolvasásra ajánlotta. De jóóó volt.

És újra elhatároztam, hogy minden nap megcsinálom a Réka 20 perc hasat. Mert megígérte a DVD-n, hogy lesz látszatja. Egyszer már simán meguntam, hogy naponta ilyeneket csináljak, de most kap egy hónapot.
Én az a fújfúj lányka vagyok, aki amúgy meg van elégedve magával. Tudom, tök pofátlanság.
Persze lehetne ez kisebb, meg az nagyobb, de alapjában véve semmi extra, de ez a mamaháj...
Oké, szültem már egyet-kettőt, de ezt szívesen levarázsolnám magamról. Csak ezért. (Az alap-sport: futás, bicaj- meg nem viszi le.)
Úgyhogy egy hónap múlva beszámolok, hogy nekiálljanak-e a tömegek ezen módszerrel a kockásításnak vagy sem.