Ennél csodálatosabb már csak akkor lenne a nap, ha este a gyerekek nélkül egy nagy jacuzziban pezsegnénk. De ennek nyilván nincs realitása, így tralalalaaaa.
Peti étkezési kultúrája gyatra.
Mire hónapok után végre lett étvágya, addigra meg beköszöntött a finnya-korszak. De ezzel már megküzd az ember.
Szóval a reggeli kilőve. Tápszer. Kb. 100. Ha meg kell fognia a kenyeret, szinte felsikít az undortól.
Aztán egy órán belül meg is eszi a tízórait, általában joghurt utána gyümölcsöt. Ez rendben is szokott lenni.
Aztán lefekvés előtt jön a főmumus: a főzelék.
Bámbáááám, lőjjetek inkább le! : Fél óra, kanalanként, játékkal-zenével körítve, néha kiköpködve, de 100ig kötelezően elmegyünk.
Utána, hogy ne haljon már éhen a gyerek: desszert.
Na itt meg is állhatunk egy szóra.
Amikor elkezdtük végre a tejtermékeket enni, akkor persze a natúr termékek, mint élvezetes dolgok a legkevésbbé sem jelentettek Peti számára élvezetet. A fejéből ítélve inkább kínzószerként működtek.
Aztán nem hagytam annyiban a dolgot, minden nap adtam neki, így mára már egy fél doboz natúr joghurtot meg is eszik simán.
Node, amíg ugye nem ette, de mégis kapjon már tejeset, a varázsszerhez nyúltunk: vaníliapuding.
Atyagatya, a kölyök, mintha a rég nem látott barátját találta volna meg a kis, fehér, Humanas műanyag poharakban.
Korlátlan mennyiségben fogyasztja és boldog tőle. Báááz, látom a fején, hogy ennél jobb akkor és ott nem történhetne vele...
Úgyhogy ebéd után desszert, ha az elfogy, sírásrívás. (Egyszer kipróbáltam, hogy "jajszegényke, hadd egyen már, ha akar". Azonban 2. pohár bekebelezése után is keservesen sírt és mutogatta, hogy "még". Csak jelzem, hogy főzelék, + 2*100 az már jó sok kaja, nem az éhhalál fenyegette éppen.)
Így most már jobban érthető, a tralalaaa 200 főzelék, ugye?
Később még belapátol egy adag pépet (előtte még gyümölcsöt), akkor mindig 200 felett, de az meg konkértan egy szar. (Kb. liszt, cukor, némi vitamin, az is csak a feeling miatt.)
Nem is tudom, meddig normális, hogy a gyerek tejpépet eszik kajára?
Szóval nagyobb öröm számomra, ha rendes ételből eszik sokat.
Kiszúrtuk, hogy Pepókának az ételekhez való viszonya sem normális. Nem akarja megkóstolni a kajákat. Szinte kiszagolja, hogy étel, és elhajítja. Csak a bulátát fogja meg és eszi meg (emiatt gondolom, hogy azért akkora baj nincs.)
Viszont egy ideje mindent megkóstoltatunk vele, amit mi eszünk. Hogy szokja, érezze, hogy más ízek is vannak a világon.
Egy ideig semmit, de semmit nem volt hajlandó megízlelni. (Belenyalt és köpött.)
Na, mi volt az első, amelyet aztán folyamatosan nyalni kezdett?
A túrógombócom csokiszósza...
Pff... asszem vele nem lesznek kakaóscsiga problémáink.
Aztán tegnap már lelkesen lapátolta a csirkepaprikást is. (Értsd: hajlandó volt a kanalamról lenyalogatni, amit rátettem.) Legnagyobb örömömre tésztával együtt is (Mert: Jaaa, hogy darabos? Hát azt inkább ne....) Később rájöttem, hogy nagy lelkesedésemben valószínűleg most vezettem be a tojást az étrendbe, észrevétlenül.
Ismét megragadom a lényeget: túrógombóc csokiszósszal... tudsz élni :))
VálaszTörlésPeti meg nagyon ügyes, ha már a pörköltet megeszi rossz ember nem lehet :))
Szegénykém, tényleg odalehetsz!
TörlésMár nem sok van hátra! (Azért a Korpovitra mégis lealjasodtál már? :P)
Korpovit keksz: nem, nem soha :))
TörlésEgyébként meg még sosem hallottam, hogy valaki csokiszósszal enné a túrógombócot, de egyszer kipróbálom :)