Vissza az életbe

A múlt hét egy pszichés tragédia volt az életemben, de tényleg. Egyszerűen nem bírom már ezt a kajaszart.
Mert elvileg nem létezik ilyen, gyakorlatilag viszont, ha nem tömném a kölyköt (Értsük már szó szerint jó?), akkor éhenhalna. Stabilan.
Így ebben a formában átélek naponta 5 gyerekkínzást (és csak azért nem 6-ot, mert a Sinlacot azt megeszi.), és még érezzem is jól magam.
Most nyilván annyi kajától, amennyit erőszakkal beleteszek nem fejlődik rendesen, nem hízik, kivanatököm. Már 4 hónapja....
És senki nem tudja ezt még csak átérezni sem, hiszen egy valamirevaló anya valószínűleg nem is lenne képes ennyire gyötörni a gyerekét. Én viszont zombifejjel egyszerűen meg kell hogy csináljam.

Meg is lett a pszichés zátonyrafutásom eredménye: vasárnap óta annyira beteg voltam, hogy nem tudtam szinte az ágyból sem kikelni. Ilyen durva állapotban még sosem voltam (amúgy sem voltam lázas már vagy 10 éve), egész nap rázott a hideg, úgy fájt a fejem, hogy a szemgolyóim ki akartak esni, és még csak ki sem tudtam őket nyitni rendesen, éjszakánként 3 réteg ruhát izzadtam keresztül, és semmit nem tudtam enni. Az, hogy köhögések alkalmával még a hasam is begörcsölt, az tényleg csak a kisebb baj volt.

Szombaton még tök jó volt, elmentünk Hajnival koszorúslány ruhát próbálni, aztán mire hazaértünk Eszti már mondta, hogy álmos. Aztán lefeküdt és már lázasan kelt. Két napig lázas volt, de semmi extra,  kedden már nem sok baja volt. El is vittük bölcsibe muszájból szerdán, mivel akkor lett volna a genetikai tanácsadás, de semmi nem lett belőle, mert 10-kor már hívtak a bölcsiből, hogy Eszti kidőlt.
Hazahoztuk, az időpontot lemondtuk és aznap az egész család az aljára ért: mindenki elaludt mindenhol, aznap Peti is nyűgös volt, 20 perceket aludt, aztán megriadt, Eszti az egész nap feküdt-kelt, én meg leginkább csak feküdtem.
Laci valami csoda folytán kimaradt a buliból, de szerencsére itthon maradt tegnap is szabadságon, mert úgy értékelte a helyzetet, hogy ennek így kell lennie.
Ma már kb. rendben vagyunk. Esztiből annyi takony jön, amennyi nincs is, Petit a fene tudja, kicsit folyik, kicsit köhög, de a kedve jó. Én meg legalább nem vagyok lázas.

A tejem nagy részének is búcsút inthettem. Két hete elkezdtem edzeni és annyit nem kajálni. Ebből az lett, hogy hihetetlen módon lecsökkent a mennyiség. Aztán átváltottam 4-ről már csak 3 fejésre, ami ugye még csökkentett rajta. Így ma először tápszer kiegészítést kapott.
És képzeld Dorisz, megette... :) csak úgy, a semmiből....

Úgy vagyok vele, hogy igazából kb. 3 hétig kellett kiegészíteni még novemberben, aztán amióta visszavett a kajából újra elég volt a tej, egészen idáig. Úgyhogy részemről meg vagyok elégedve a helyzettel, hogy 9 hónapos koráig anyatejet kapott. Persze még most is kap, de tényleg már csak olyan 2 dl körül fut a dolog (két hete még 4 dl volt!).

Szóval így állunk, még nem megyek százzal, vicces sem vagyok és nem kívánom a kávét sem. (Az étvágytalanságom feloldását ebben látom, hogy ha már szeretnék kávét inni, akkor rendben vagyok, de ma még nem.)