Mondjuk apa hősiessége nem csak ebben rejlik.
Peti az Peti. Így ő attól a napól kezdve, hogy én először munkába indultam (napra pontosan!), na azóta ő egyetlen napot sem töltött az óvodában.
Azóta folyamatosan kezdődő tüdőgyulladása van... Most eszi a második kör antibiotikumot... Nesze neked 4,5 hónap antibigyótisztaság!
Apa ráadásul mindenre rácáfolt, amit vártam tőle, mert pl. ő vitte be dokihoz pénteken (ahova elvileg már csak a táppénzes papírért mentek), de mivel nem volt éppen senki, így kérte a doktornőt, hogy hallgasson már rá a kölyökre, mert szerinte vacakul köhög. És ehhez egy hullámhosszon kell lenni a gyerekkel, hogy ezt így jól megérezd. És Laci jól megérezte: kezdődő tüdőgyuszi.
Úgyhogy Peti szerdáig még mindig itthon ül apjával.
És hát nagy nagy pozitív csalódás ez az egész. Laci ugye nem az "a gyerekkel a játszótéren boldogan csúszdázó" apuka stílus. Gondoltam is, hogy tuti befonja a szemöldökét egy hétig, amíg a Peti meg nem gyógyul. Ahhoz képest viszont immár 2. hete ül itthon vele és azt kell mondjam, nagyon kiegyensúlyozottan elvannak ők ketten.
Sőt! Hárman is, mert kivételesen -képzés miatt- tegnap sem voltam itthon.
Mondjuk főzést-mosást-takarítást természetesen nem várok el tőle, örülök így is, ha túléli. :)
Az életünk azért továbbra is maxra felforgatva. A mindennapi logisztika ugyanis nem csak arról szól, hogy egyiket oviba dobni, másikat meg itthon szórakoztatni, és mindezt egy szülőnek. (Mert nekem meg kell csinálnom egy 120 órás képzést, persze Pesten és 8.30-16.45ig tartó tanfolyamon. ) Vagyis hol itt vagyok, hol ott. De ha ott, akkor az utazás miatt ugye már reggel sem vagyok, így nem rakom össze őket, meg este is csak 6-ra érkezem.
Már előre izgalom lesz az őszi szünet és a tervezett pacemaker csere, és ugye előtte sem kéne oviba mennie, hogy egészséges maradjon. Mindezt novemberben. Hááát, nem tudjuk hogyan, majd valahogy lesz.
Ezen kívül fut a Yariska projekt. Szintén Pesten.
És, ha ez nem elég, akkor meg képzeljétek, leborultam a székről majdnem, amikor a múlt héten felhívott egy konduktor, aki bejelentette, hogy ő foglalkozik majd a Petivel, de nem fog tudni az oviba kijárni hozzá. Vagyis választhatok az 5 felajánlott hétköznap délelőtti időpont közül, amelyikre nekünk kell elhordani.
Ööööö.... Mondtam jóvan.
Értem én.... ekkora hiány van gyógypedből. Csakhát basszus.
Úgyhogy finoman megérdeklődtem, hogy ezt hogyan is szokák megoldani két dolgozó szülővel? Azt mondta, hogy ja, úgy. Vagy megoldják valahogy, vagy elmaradnak az órák...
Így most a pénteket beszéltük meg, hogy majd ha úgy alakul akkor visszük a gyereket mozgásfejlesztésre. Most pénteken pl. beteg volt, itthon volt vele apukája, így elvitte. Gondolom majd így néha eljut... Gáz egy kicsit.
Viszont ide már szülő nélkül megy be (korai fejlesztésen én mindig bent lehettem vele), és állítólag szuperügyes és együttműködő volt (az nem a Peti volt! :D ), és a konduktort is a kisujja köré csavarta a szeretlek szöveggel.
Ezek után azért megérdeklődtem a logopédiát az oviban, de szerencsére mondta az óvónéni, hogy már kereste is a Petit a logopédus, szóval azt helyben biztosítják.
Az a legnagyobb jóság, hogy annyira egyetértés van közöttünk Lacival ebben a munka témában (vagyis mindketten örülünk, hogy dolgozni kezdtem), hogy maximálisan a megoldásokon pörgünk (nekem pl. eszembe sem jut, hogy ezek miatt GYES-en kellett volna maradnom, és Laci is áldoz erre a türelméből és a munkájából rendesen.)
És ráadásul hamar ki is estem a GYES-es anyuka szerepből. Ma délelőtt Laci vádló tekintettel elkezdte felrázni az antibiotikumos üvegcsét (amit Pínek minden nap kb. ugyanabban az időpontban kell bevennie), hogy " ha én nem vagyok, elfelejted neki beadni a gyógyszert?". Ijesztő, de el....
Különben van borzalom is. Jaaahaaaaj! Hát fájogat a térdem. Már most jó pár hete.
Nem futáskor, hanem úgy alapból. Ki vagyok borulva, mert Laci azzal fenyeget, hogy pár hetet pihentetnem kéne, nem kéne futnom. Próbáltam most lassabban futni, meg kevesebbet és azt is lassabban, de semmi.
Még bepróbálkozom egy adag proenzivel, és ha az sem... akkor mondom: borzalom lesz!
(A hetekig futásmentességnek ugyanis leépülés az ára, vagyis a 6-os pace-szel 8 km-nek búcsút inthetek. Az ugye milyen brühühü lenne.)
Jó tudom, kinemszarja le. De baromira bírom, hogy kevesebb kiló vagyok, mint fősulis koromban. Enni meg azért szeretek. (Meg mondjuk futni is.)
És okéoké, végére, a lényeg: apa vasszigorának köszönhetően Petikém önállóan gatyaletolva huppan a bilire kakilni. És ezzel párhuzamosan a délutáni alvások is pisimentesek.
Így most remegő kezekkel, hitetlenkedve, de megteszem a kijelentést: Peti mostantól szobatiszta. :)
Örülök a jó híreknek, a rosszaknak kevésbé. Mármint a térd és a konduktoros dolog. Ja, bírom, hogy ha nem dolgozol, akkor naplopó ingyenélő vagy, míg ha igen, és van pofája mindkét szülőnek, akkor meg kérdéses, hogy megkapja -e a csemete a fejlesztéseket... Ez egészen feldühített most!
VálaszTörlésGondolom, már késő azt mondani, hogy "ugyan, ne dühöngj!" :)
TörlésNekem is voltak gondolataim a témáról, de ügyesen elsunnyogtam. :P
Ezt most nagyon jol esett olvasni!
VálaszTörlés