Végre-valahára-előre

Laci a környéken sincs. Elutazott valahová messzire.
Jó is, mert így legalább a délutánt Krisztával lelkes körömlakkozással tölthettük.
A kölykök nagyon drágák voltak, szétrámolták az egész lakást, de úgy rendesen, viszont elég nyugiban elvoltak, még Pepó sem nyüszített annyit, mint szokott.

Hogy ez most miért is érdekes?
Mondom szétrámolták a lakást. Érted? Mindketten...

Vagyis, hogy mindenki tisztán értse a történetet: Petikirály tegnap kúszni kezdett.

Én örültem, mint majom a farkának, hogy végrevégre és még simán azt mondhatjuk, hogy végülis 10 hónaposan összejött.
Ráadásul az utóbbi időben látszott rajta, hogy baromira frusztrálja, hogy nem éri el, amit szeretne.

Na már eléri.
Azonnal el is kell kezdenem Eszti mütyürös bizbaszait átpakolni egy saját dobozba (mondtam már, hogy iszonyat mennyiségű bizbasz van?)

Petikém tudománya e téren úgy néz ki, mintha egy balesetes hernyó küzdene az életéért a 4sávoson.
Akar-nyög, akar-nyög, akar-nyög, lábat maga alá húz, bal karon kiránt, jobb kar beszorul és félpofán előre csúszik. És nyög.
Igen! Ez az én kölyköm!
(Amióta ezt mesélem, valahogy mindenki Eszti térdenjárásával jön. Most mivan? Azt mondod defektes az összes gyerekem mozgáskultúrája?
Még jó, hogy az Eszti-féle "lábon lőtt lány" kúszásra már nem emlékeznek. :D)

Ma voltunk Dévényen is, mondtam Andinak, "figyeljél, elájulsz!" De röhögött, azt mondta nagyon örül, hogy ez összejött, és látott már furcsaságokat. (Vajon lábon lőtt lányt is?)

Úgyhogy tényleg nagy öröm ez, és azt hittem sohasoha nem indul már be semmi. (Nyilván nem, de na.)