Az elszabadult pokol

Gondolom érezzem, hogy de jól kinyaraltam magam, úgyhogy most már küzdjünk az élettel tovább.
Hát küzdünk.

Múlt héten elkezdődött az iskola.
Én természetesen korábban még élőben nem láttam első osztályos gyereket, úgyhogy minden új volt.
Kezdve az első szülőitől, ami kapásból sokkos állapotokat idézett elő nálam: du.5-től este 8-ig tartott, és azért csupán este 8-ig, mert az iskolát akkor bezárják.
Meg olyanokról ne is meséljek, hogy pl. elképzelésem sem volt, hogyan néz ki manapság a csomagolóanyag, amivel a füzeteket beborítják meg ilyen apróságok.

Én minden nagyobb dolgot/eszközt/ tanszert beszereztem aug. közepére. Kb. 5 dolog maradt hátra. Na azt a szaros 5 dolgot egy hét alatt 12 helyről kellett beszerezni, ráadásul ez a saját készítésű dallamkirakó egész héten elvitte az agykapacitásom 75 %-át. (Ének-zenei suli, állítólag ez egy hagyomány, hogy sk. a dallamkirakó- ami a bótban egy 500 Ft-os tétel lenne. Jó oké csinálom, de majdnem elvéreztem a súlya alatt. Ahhoz képest viszont szép lett. De csak másodikra....  ;) )

Ráadásul az egész családnak szoknia kell azt a témát, hogy nem alszunk el, nem fetrengünk 10 perccel tovább az ágyban, precízen küldjük másnapra, amit az iskola kér. (Mondjuk azt éreztem én is, hogy valahogy nem lesz rendben, hogy 5 napon belül 2 alkalommal is rosszul pakoltam be a táskájába másnapra.) Hát nekem ez így egy konkrét rémálomnak tűnt!

Az első héten én úgy elfáradtam szellemileg, mint nem tudnám megmondani mikor utoljára. (Természetesen -Murphy törvényeinek megfelelően- a munkámban is beszámolós időszak volt, vagyis éjjel-nappal zizegett az agyamban a sok nagyonfontos dolog.)
És ráadásul még aludni sem hagytak : Pí, az jön-megy éjjel 3 szoba közt, ő amúgy sem szokott, de Eszti konkrétan 4 napon keresztül hajnali 5-6 között járt ki kakilni, mert az ugye tök rendben van.... Hál'isten, azóta sem csinálja....

Vasárnap volt az a csodás nap, amikor reggelre kelve (8-ig aludt mindenki) elmondhattam, hogy már csak egy balettcipőt kell megvenni Esztinek szerdára.

Naés? Esztinek hogy tetszik? Meg ilyenek?

Na itt jelenik meg az igazi pokol. Szerintünk -reméljük, hogy csak átmeneti- pszichés zavarai vannak. Vagyis egyszerűen szólva: megőrült. (Hangsúlyozom, él bennünk a remény, hogy csak átmeneti.)

Szóval a suli jó, tetszik neki, mikor fogunk már betűket tanulni, most folyton csak színezünk., lelkes.
Viszont valószínűleg elfárad. Nagyon. És jön az ámokfutás.

Olyan durva, hogy akinek mondom, az rendre nem hiszi el Esztiről. Pedig de.
Sosem volt még ennyire begőzölve. És szinte minden este eljön a bekattanás.
Hiszti, balhé, üvöltözés, konkrét őrjöngés, üt-vág-hülyékvagytok.

Igenis komoly a dolog, tegnap este Lacival ketten fogtuk le, hogy kiszedjük a fürdőkádból, ahol először azért sikított, hogy kevés benne a víz (mert már előtte is balhézott és nem jött időben fürdeni és dugó mellett ugye szivárog le), aztán azért, mert nem rendesen mostam meg a fogát (nem, nyilván lefogva, szájkifeszítve örültem, hogy bejutott a fogkefe egy kicsit), aztán azért, mert nem töröltük szárazra (nem, mert ketten szedtük ki a kádból, miközben ő csapkodta magát a zuhanykabin aljához, és örültem, hogy a szoba közepén le tudom fogni, hogy lenyugodjon), majd azért, mert ő szőlőt akar enni (amely szőlő egész délután a tálban volt előtte), majd azért, mert nem olvastam esti mesét. Ezt később, amikor az ágyba befeszítettem, akkor pótoltam.

Ez csak egy laza fél óra volt a tegnapi napból. És hát lássuk be, iszonyú az egész.

Az a szerencse, hogy a két szülő közül valaki mindig tudja türelmesebben kezelni a helyzetet, bár hozzátenném, hogy szerintem ez egyszerűen senkitől nem várható el, amikor a gyerek 4. órája duzzog, hisztizik, balhézik és verekszik. Szóval ki vagyunk lőve estére mi is.

Úgyhogy ez a válaszom a mostanában divat: "Na, milyen az iskola?" kérdésre.
Egy iszonyatos horror sztori!