Az utolsó két nap már nem volt olyan veszélyes ámokfutós, de azért nagy megkönnyebbülés volt, amikor Eszti szombaton anyunak azt mondta, hogy ő biza elmegy Pestre vele.
(Rezgett a léc rendesen, mert megbeszéltük anyuval, hogy akkor mehet Eszti, ha szívesen megy, hiszen asszem nem a legjobb koncepció egy amúgy is anyahiányolós gyerkőt kidobni otthonról. Aztán Esztit kérdezgettük is, de mindig azt mondta, hogy megy Pestre, de csak ha anya/apa is megy.)
Na aztán anyu meg Gabi megérkeztek szombaton és az első "Eszti, eljössz Pestre velünk anyáék nélkül?" kérdésre azonnal berámolta a teljesen szükségtelen, ámde vadiúj játékLabellót, játékfésűt és a fenetudja még milyen műanyag vackait anyu papírszatyrába. És indulásba vágta magát.
Ejj, nekünk Lacival meg csak úgy csillogott a szemünk!
Aztán volt ám itt minden, amíg Eszti lelépett 2 napra!
Laptop és telefon hagyva a dohányzóasztalon, kávézás a Malomban, óraátállítás után 8-ig ágyban fetrengés (az megvan, hogy az akkor a 9 óra szintje volt?). Másnap is persze 8-ig fetrengés.
Jóvót na!
Jaaa, hogy maradt egy gyerek itthon. Hát az édesdrága Pepi jelenléte szinte fel sem tűnt. Nagyon durva, hogy egy fikarcnyi zavaró elemet sem tartalmaz egyetlen gyerek. Míg amíg csak Eszti volt, azt hittük, az is valami... Áááá...
Most meg az egész lakást kitakarítottam, hajat mostam, epiláltam és főztem is úgy, hogy amikor Peti fent volt és igényelte, én foglalkoztam vele.
A kávézást meg letudtuk úgy, hogy Peti az elindulás pillanatában bealudt a babakocsiban, és a hazaérkezés pillanatáig aludt.
Kicsi árnyék borult csak az egészre.
Hát nem hiányzott a büdöskölyke? Állandóan arra gondoltam, hogy dehát más gyereke el nem lépne az anyja szoknyája mellől, az enyém meg aztán két napra is? (Úgy volt, ha akar, akkor másnap hazahozzák. De nem akart. Metrózott. Újpest Központról-Kőbánya-Kispestig. Szó szerint... :) )
Meg vajon mit csinál, meg jajj, mi van ha valami baja van, meg egyéb baromságok.
Szerencsére telefonon tárgyaltunk, és jellemzően sikításban végzett tevékenységekről számolt be. (Jaaaaj mama néézd, még egy metró! -Jójó, hát szegény gyerek itthon csak buszt lát... :D )
Persze azt meg tudtam, hogy Etumama teljes odaadással végzi feladatát, úgyhogy így ezek után nagy nyugalommal terpeszkedtünk tovább itthon.
És valaki valamit biztosan állított rajta, mert amióta hazajött, kisebb könyörgések árán, de lefeküdt délután is aludni, és este is balhé nélkül. (Mondjuk sokáig énekelgetett, de legalább nem jött ki. És nagyon szigorúan nem jön ki a szobájából. Hanem megáll az ajtóban... :) )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése