Hosszú, mert már rég nem írtam

Na nem kell azt gondolni, hogy annyira ráérek.
Merthogy Eszti úgy volt a múlt héten, hogy két nap takony, aztán mehet is oviba, csakhogy csütörtökön nem én indítottam őket reggel.
Pesten voltam (hivatalos ügyben), és Laci szerintem egyszerűen lusta volt mindkét gyereket felpakolni reggel, az egyiket az oviba leadni, a másikat meg visszahozni. :)
Fel is hívott először Laci, hogy Eszti nem mehet oviba, mert reggel kifújta az orrát és köhögött is. "Údedurva!"
Majd Eszti, hogy úú anya úgy köhögtem, mint a Peti  ( a hurutos köhögésre célozva). "Oké, de csak egyszer, szóval nemár". De már mindegy volt...
Így ő is itthon nyaralt még pénteken is, úgyhogy kvázi semmit nem tudtam elintézni, amit kellett volna (osztálytalálkozót is szervezek közben), ráadásul a két gyerek felpakolásával dokihoz menni az igazolásokért, na az már önmagában is kitett egy délelőttöt.
Tegnap már mindketten mehettek oviba, és azért megvan a varázsa ugye, hogy Peti megint antibiotikumos végkifejlet nélkül volt egy hétig náthás. Nem, nem hiszem el, de tényleg....

Azon izgultam hűdenagyon, hogy ma jusson el mindkettő, mert ma van a fotózás. És hát egyelőre ott vannak. :)

Úgyhogy tegnap beírattam gyorsan Esztit  a sulielőkészítőbe (az Ének-Zenei suliba tervezzük járatni, és ők indítanak nagycsoportosoknak előkészítőt, ún. Zeneovit). Ez heti egy alkalom, és a felvételire készítik fel a gyerekeket.
Tök egyértelmű volt, hogy Esztit szeretnénk, ha ide járna, mert alapból dalospacsirta, akkor meg miért ne aknázzuk ki ezt egy olyan sulival, ahol a zenét jobban nyomják.
Szóval azt gondolom, tetszeni fog neki, ráadásul az szerintem nagy előny minden szempontból az életben, ha az ember rendelkezik zenei alapokkal.

Aztán megy a harc itthon, mert Laci már meg is hirdette Stellát. Az oké, de ő a család gépjárműfelelőse, én viszont a...
...hát én vagyok a család költségvetési szerve. Na. :)
Szóval sejthető, megy a háború. Értem én, hogy új kocsi kell, de Laci nem érti meg, hogy az nem kompromisszum, hogy "márpedig ezt a kocsit néztem ki, kell a pénz rá!".
Egyelőre ott tartunk, hogy úgy néz ki fegyverszünet van. Megadom a kért összeget, ha elmegy bőrgyógyászhoz melanómaszűrésre.
Higgyétek el, nekem megér ez ennyi pénzt. Évek óta képtelenség rávenni...

Addig meg Családi Nap volt a honvédségnél szombaton. Jó volt!
Az legalább stabilan kedves történet. :)

Amikor megláttuk ezt a képet itthon, az egész család felkiáltott (Eszti, apa, én), hogy decukiiiii .
Jó, perverz dolog élvezni a lógótaknyos, síró kisfiú képét, dehát tényleg olyan édi. :)

Megérkeztünk és Peti végigbőgte az első fél órát. Első körben a túl hangos katonai bemutató miatt (ott csak zene szólt, meg lőttek néha), második körben a vadászrepcsis bemutatót miatt (az mondjuk durva is volt, nem csak a mi gyerekünk kapaszkodott ilyen mértékben az anyja nyakába...) Aztán megsajnálták hamar a mellettünk állók és kapott egy zajvédőt a fejére. (Nem, mintha segített volna  a helyzeten.) Szóval igazán kapaszkodósan indult a buli. Nagyon nem szereti szegényem az erős zajokat.

 

Node vége lett a hangzavarnak, és utána bulivót!

A cseppet sem műanyag vattacukor. (Szerintem sötét szobában világított is volna.)

Annyira akarta a tűzoltóautót, de az volt az első, hogy letisztázta az ajtóban ugye nem szirénázik? :)
Nem.

 "Eszti, vágjál már bérgyilkos fejet!" 

Peti meg természetesen addig rángatta, amíg szétesett az egész. Akkor odaugrott a katonabácsi aggódva, hogy "jajj, nem ütött meg?". Én csak néztem, mert bennem ez fel sem merült, hanem csak arra gondoltam: "vazze, ezt is szétszedte..." :D

És a megacukiság a végére. Hát nem? :)

Sorjában

Petikém végigürizte múlt héten az ovit. Semmi extra izgi nem volt, hacsak annyi nem, hogy kéretik hullámozva ünnepelni, hiszen egy teljes hetet járt oviba betegség nélkül. Mint valami normálimmunos gyerek! :)
Amúgy szerda, csütörtök már fél napot ott volt (egyelőre úgy beszéltük meg, így is marad, nem fog bent aludni, mert van ezeregy oka ennek.)
Kicsit tartottam tőle, hogy szénné fogja magát unni, hiszen még az udvarra sem tudtak kimenni egész nap. De állítólag jól elvolt.
Csütörtökön kapott egy kisebb "anya-anya" stílusú bőgőrohamot, de mesélte az óvónéni, hogy Peti rácsimpaszkodott és le sem tudta tenni egy ideig (én meg ennek örültem, hogy megszeretgették, amikor sírt.) Hédi néni amúgy ráérzett, mert pont szerdán említette délután, hogy "még tök jól elvan, de fog sírni, ne aggódj! Az a normális! Ha nem most, majd később!"  Mondtam nem aggódok, tudom. :) És másnap tényleg. Meg érzésem szerint fog is még.

De nem most, mert vasárnapra elővette a nátha. Úgyhogy itthon nyaral. (Holnaptól meg már Eszti is. Végülis ő csak ma lett taknyos, de akkor már maradjon ő is, ha lehet.)

Pénteken meg voltunk a GOKIban PM kontrollon. Úgy egyeztünk meg az orvossal, hogy novemberben megműtik.
Az az igaz, hogy szerinte bírná még egy ideig az elem (ráadásul azt én sem tudtam, hogy van benne egy pót-telep is, amely az elem teljes lemerülése esetén bekapcsol és még további kb. 3 hónapot bír), szóval semmi akut helyzettel nem kell számolni.
De első körben két hónap múlva akart még egy kontrollt, novemberben, és utána kiírni műtétre, de kértem, hogy nemár. Karácsony közelében se legyen műtét lehetséges időpontja!
Úgyhogy azt mondta, akkor legyünk túl rajta novemberben, és kész! Egyetértettem.

Így a hétvégét Pesten töltöttük, jó volt, ahogy az lenni szokott. Lacival lófráltunk rengeteget kettesben. :)
Aztán történt még valami, így döntés született a ribanc kérdésben.
Ki-ki? Hát Stella! Nem jött velünk haza!
Bepakoltunk vasárnap, puszi integetés ééééés nem indul a kocsi!
Úgyhogy Laciék próbálkoztak Misipapával meg Csirkével, de semmi, így Misi papa hozott haza minket, a kocsi meg Pesten maradt. Majd valahogy lesz vele valami, férfidolog ez ugye, nemtom.
De az biztos, hogy túlmentünk a tűréshatáron, mert ezt a "nem indulok el néha" dolgot már eljátszotta párszor és a szerelő nem talál rajta semmit. Úgyhogy vége.
Valahogyan kocsicsere lesz! Csókolom!

Direkt kihagyva az "első nap az óvodában" klasszikus posztot

Meg nincs is még mit mesélni. Mert az ovis beszoktatás itt úgy néz ki, hogy hétfő-kedd 9-11-ig (szigorúan anyamentesen. Mondjuk erről a dologról nem vagyok túl jó véleménnyel, de egyelőre kettőből kettőnél nem okozott gondot, szóval evvan). Szerda-csütörtök-péntek már rendesen 8-ebéd utánig, félnaposban, és kövi héten mehetne is az ottalvás.

Így egyelőre annyi történt, hogy roppant megelégedésemre Peppkirálynak sikerült 2*2 órát eltöltenie az oviban anélkül, hogy bepisilt/bekakilt és bármely gyermeket lecsapott volna. Kezdetnek nem rossz.

Laci szokta megnyugtatásul mondogatni nekem, hogy "ne aggódj, ebben a gyerekben csak pozitívan lehet csalódni!". Ettől mindig mosolyognom kell. Mert így van. :)

Nélkülem ott maradt simán, ezt így is vártam. Mert szegény 2 éve sóvárogva néz be abba a csoportszobába, ahova végre bebocsátást nyert. Szóval első nap konkrétan vissza se nézett.
Ma azért már ellőtte, hogy rámugrott, hogy nem maradok itt.
De aztán vicces volt, mert Esztit kerestem a szememmel, hogy segítsen be, de két nagycsopis fiúcska jött oda, megfogták a kezét és egy kedves "gyere Petike velünk!" felszólítással elvitték.

Az óvónénik mesélték, hogy szó sincs arról, hogy a Peti Esztin lógna, hanem pont fordítva: Eszti jár a nyomában, segíti, anyáskodik felette (ahogy amúgy mindig). Pedig direkt nem akartam rátaksálni ezt a feladatot, mégis magától, szeretetből csinálja. (Mert Eszti ilyen.)
Úgyhogy ez a leválós rész bennem sokkal kisebb stresszt okoz emiatt. Mert tudom, hogy ha nem vagyok ott, akkor is van valaki, akivel szoros a kapcsolata. És ez annyira megnyugtató! (Persze első nap, amikor otthagytam, elbőgtem a kötelező kört, de szerintem ezt kb. mindenki megteszi.:) )

Noés aztán! Úúúú!
Hazajöttem tegnap. És rendesen arcul csapott a felismerés, hogy gyerek nélkül a lakás 1 óra 15 perc alatt lazán puccra takarítható (ágyneműhúzás, portörlés, porszívózás, felmosás).
Ma meg. Úúúú! Kitekertem a futós játszótérre. Begyűjtöttem össz-vissz:10 km bicajozást és 8 km futást. Majd ezek után immár Pível megfőztem az ebédet. Pusztán maradékból, de olyan jót csináltam, hogy elájultam magamtól. Rendesen jó volt ez a nap is!

Szóval én kb. úgy számoltam, hogy "papírunk van róla", így Petikém két nap ovi után már ki fog dőlni (tök jogos felvetés, nemár, hogy nega vagyok. :) A normál gyerek egy hétig szokta bírni az ovikezdést...). Így nekem most ez a 2*2 óra is nagy ajándéka volt már a hétnek! 
Boldog vagyok!

(Egyelőre lassú, megfontolt munkahelykeresésben vagyok. (Lesz egy nyugdíjas mamánk márciustól.) Addig meg, ha van valami klassz, amit tényleg szívesen csinálnék, azt azonnal megpályázom, hátha... de különben irtó szerencsés vagyok, hogy itthon lóghatok még GYES-en egy ideig. Bár nemtom meddig, mert Laci kocsit akar cserélni... Pedig az elmúlt két nap után is már kezdem úgy érezni, hogy mégiscsak élvezném én ezt! )

Szabadulás a rácsok mögül

Jajjj, mit tettünk!

Amikor a múlt hét végét nem töltöttük itthon, azért volt, aki dolgozott a lakásban.
Laci nagy örömmel hívott fel péntek este, hogy ő bizony leszerelte Peti kiságyának a rácsait!

"Óóóó" - mondom "a legjobbkor, mert pont ma anyuéknál Petikénk életében először átugrotta  az utazóágy szélét, és azóta este 1/2 10-kor is még volt kint röhögcsélni egy kört..."

Tény, hogy beszéltünk róla, node döntést nem voltam hajlandó hozni az ügyben. Vagyis felőlem akár 10 éves koráig is alhatott volna a rácsosban (pusztán az én kényelmi szempontjaim miatt).
Persze így adott volt a téma: lesz, ami lesz!

Természetesen vasárnap este óta aztán semmi kényelem nincs az altatásban. Peti az Peti. És nincs, ami megállítsa többé!
Este a mese- altatóéneklés- varázsgömbfújás-simi,szia,szeretlek után folyamatosan kirohangál, villanyt kapcsolgat, bemászik Esztihez és -személyes kedvencem: kinyitogatja a szekrényajtót és kihajigálja a ruhákat a szoba közepére. Ollláréé, bulivaaaaan!!!

Első napokban esténként olyan 132* kísértem vissza, de abban a pillanatban már pattant is ki ismét az ágyból. Tegyük hozzá, hogy készültem lelkileg, jól teleszívtam magam empátiával és elfogadással, és ez elég is volt khmmm... a buli elejére... :)
Szóval ezt úgy kb. az első 15 percben lehet türelemmel bírni, aztán a többi már a "kivanámatököm" felkiáltásokkal tarkítva zajlott. Mígnem tegnap már annyira elgurult  a gyógyszerem, hogy előkaptam egy olyan módszert, amitől Vekerdy bácsi lazán kiszaladna a világból. És így csak 3* jött ki. (Nem gyerekbarát, úgyhogy hagyjuk is.)
Mivel 8-kor fektetünk, így 9-re azért általában már csend van. Nem is panaszkodom nagyon, és Eszti is hetekig csinálta a műsort, amikor rájött, hogy ki lehet mászni a "nagylányágyból". Mondjuk ő 2 éves volt.... ;) Szóval majd izéé.... bízom benne, hogy 10 évesen csaktán nem így lesz ez. :)

Éjjel nem mindig gáz, mert nem ébred fel minden nap annyira, hogy kicsászkáljon.
Amikor megtörténik, akkor is max. 2* jön ki egymás után, szerencsére utána visszaalszik. De azért, amikor asszem a 3. rácsnélküli éjjelen vagy óránként felkelt és kiszaladt (persze vakegérben, egyik alkalommal pl. felkenődött a csukott ajtóra), na akkor abban biztos voltam, hogy reggel visszatesszük az ágyrácsokat. (Valójában már éjszaka neki akartam állni a szerelésnek, de aztán valahogy letettem róla. ) És hát tegnap volt lomtalanítás, úgyhogy tettünk róla, hogy egyik éjszaka se kívánjam meg az ágyszerelést. :)

A legnagyobb félelmem amúgy a délutáni altatás volt. Konkrétan, hogy ezt a kölyköt az atyaúristen sem fekteti majd le ezentúl.
De az ágya mellett strázsálva 1/2-3/4 óra alatt eddig mindig sikeresen megoldottam. El vagyok ájulva csodás képességeimtől. Úgyhogy, ha ez kell, akkor strázsálok még két évig.... (Eszti is ebben a korban már csak úgy aludt el, ha melléfeküdtem délutánonként. Kétségtelen, hogy az egy fokkal kényelmesebb megoldás volt. :) )

Szóval igen, csak jelen van valami nagyfiúsodási tendencia. És holnap elindul az ovis életbe. (Jáhááháááj!!!!)

Ui: Gyököt vonni a fentiekből. Ma 21.47-ig zajlott a buli. Már minden volt itt kéremszépen. Borzalomborzalomborzalom! Holnap felhívom a kukásokat, hova vitték el két napja a lomokat! (Hogy mi a véleményem így este negyed 11 tájban? Hogy a f@szért dobtuk ki a rácsokat!)

A hétvége

Elég nyomoroncnak nézett ki még egy hónapja. Laci szolgálatot vállalt szombatra (egyébként olyan 2-3 havonta 1* van ilyen, szóval semmi extra amúgy).
Na aztán a csajok kitalálták, hogy legyen már végre fórumos tali. Na és akkor lett és a legjobbkor!
Így mivel totál ráérősek voltunk, meg amúgyis nagyon szerettem volna menni én is, hát felmentünk Pestre a gyerekekkel.

Két hete direkt otthagytuk az utazóágyat anyuéknál, meg pár ruhát is, hogy csak hátizsákos turistaként menjek én a két gyerekkel. Vonattal.

Hát olyan menő voltam! Oké, tudom, hogy már nagyok. És oké, Laci kivitt az állomásra péntek délután anyu meg Csirkével várt minket Zuglóban. Dehát akkoris! Tök menő vagyok! Még sosem mentünk tömegközlekedve.

A legnagyobb félelmem természetesen az volt, hogy valamelyik gyerek benyögi a vonatút közepén, hogy pisilnie kell (abba meg bele sem mertem gondolni, hogy Píre esetleg rájön a kakilás. :D ).
De persze bejött a para. Eszti még hagyján, ő már kibírja azt az időt, ha muszáj. De Peti... na ő benyögte, hogy pisilnie kell. Kimentünk a WC-re, ráállt a klóra, lenézett a zakatoló lyukra a mélyben és bejelentette, hogy inkább nem jön több pisi. Tehát értsük ki a lényeget: a vonat wc-jének látványa már a 3 éves gyerek vizelési ingerét is minimálisra csökkenti. :)

Aztán aznap este őrület volt, anyu egyedül volt otthon velünk, a gyerekek pedig -nem volt se a papa, sem az öcséim, akiket zaklassanak, így - szétszedték, fúú, keményen őrület volt (anyu mondjuk nem átall a hátán a két! visítozó gyerekkel rohangálni a lakásban. Ijesztő, de tényleg. :D )

Másnap aztán fenomenális volt a fórumos tali (ez még a babás fórumunk, azoké, akik 2009. februárjában szültek. Petivel terhesen már semmi igényem nem volt más (2011júniusban szülők) fórumban taggá válni).
Biztos, mert a miénk jól működött. :)

Valójában mindig is áldás volt ez a fórum, annyit segített a kezdeti nehézségekben. Azóta is azt gondolom, hogy nagyon megerősítette az önbizalmamat a gyereknevelési kérdésekben, és így sokkal, de sokkal könnyebb az élet. Mostanra meg már életem egy részévé vált. Főleg, amikor néha összejövünk a fb-on este és hülyeségeken röhögcsélünk.

És már tudom, hogy szerencsénk volt, mert olyan embereket kapcsolt össze ez az egész, akik képesek voltak csapattá kovácsolódni.
És olyan vicces volt, mert sokakkal van már régóta személyes kapcsolatom persze, de még mindig volt, akivel nem is találkoztunk a 6 év alatt, csak neten keresztül. Mégis azt éreztem, hogy ismerem.
És 26 aktív tagból 10-en eljöttünk. Meg az a rengeteg gyerek (ööö... asszem összesen 19).
És, ha belegondolok, hogy sokunk az első gyerekét várta, amikor csatlakozott, mostanra meg van, aki a negyediket. Úúú, hihetetlen! Sok ideje traccsolgatunk mi már együtt, na! :)

Szóval nagyon-nagyon jó volt találkozni a csapat egy részével, és az idő is egyszerűen tökély volt.

Aztán meg egyéni szerencsénk, hogy Julcsinak rejlett a kocsijában egy háti hordozó, és bár Peti már évek óta nem aludt olyanban, most mégis rá tudtam beszélni. És olyan jó volt, mert aludt a hátamon egy 3/4 órát, és így végül késő délutánig maradhattunk a Hajógyári szigeten. Tudjátok, a faszacsúszdáknál (APG). Mindig meg akartuk nézni amúgy is. Hát jó volt úgy az egész!

A gyerekek ugye maxon élvezték (nem, én egyet sem fotóztam, ellenben engedély nélkül elloptam 3 képet. :) )
Sajna olyat nem találtam, amikor a nagy csúszdából csak úgy potyogtak ki a gyerekek, mert volt, hogy hatan kapaszkodtak egymásba, és úgy csúsztak le. Sikítva. :) Édibédikcukorkirályok voltak! :)

Ez meg annyira jellegzetes kép. Tudom is mit kérdez Peti. Megyünk csúszdázni, Eszti? :)
Szegénykémet visszafogtam rendesen, mert az óriáscsúszdán csak Esztivel mehetett le.

Az első képen látható legkisebb csúszdáról ugyanis rögtön leborult kb. a 3. csúszásánál, szóval "jobb a békesség" alapon Eszti mindig ölbe fogta az óriáscsúszdákban. Imádták mindketten, de amikor Eszti el volt merülve a többiekkel való rohangálásban és közös csúszdázásban, akkor nyilván nem rángattam ki a közegéből, hogy "csússz az öcséddel, hejj!" :)

De összességében asszem mindenki boldog volt aznap. :)

Így lehetett az, hogy nagy kényelmesen vasárnap délután jöttünk csak haza. Ezért Laci még ki is pihenhette vasárnap a szolgálatot nélkülünk (nem nagyon aludt éjjel).
Én meg este 6-kor a vonatozásból hazaérkezve elkezdhettem azon gondolkozni, hogy izé.... mit is kell Esztinek holnap az óvodába vinni? :)

Hasznos -15. fajta - vélemény a bedőlő bokáról és a W ülésről. Mert sosem tudhatunk elég verziót...

Annyi minden történik csak, hogy pl. voltak családlátogatni az óvónénik.
Említettem már mennyire be vagyok szarva az ovikezdéstől? Nem? Ja, de. :D
Ááá, le sem írom, mennyi bajom van!

De tegnap itt voltak az óvónénik, és eleinte gondolkodtam, hogy mi is legyen. Elmondjam, hogy a Peti fullonfull kisfiú, ihajcsuhajj de mekkora büdöskölök? Vagy sunnyogjam el, aztán majd észreveszik?
Node semmi szükség nem volt erre, ugyanis Píkirály korrekt kis bemutatót tartott. Olyan igazit! Minden tudnak (éppen hogy csak a szőnyegrepisilés mutatványát hagyta ki a buliból...).
Szóval ez a rész végülis kipipálva. Még csak sokkot sem kaptak. Azt mondták decuki. Hááát, különben tényleg az. :)

Hédi nénit nagyon szeretjük. Ő Eszti óvónénije már két éve és olyan igazi óvónéni. Óriási mákunk van vele. És ahogy beszél a gyerekekről, abból is érezni, hogy ő olyan elfogadó.
Hogy mindenféle fajta gyerek van és kész.
És azt mondta, hogy az lenne a furcsább, ha Peti fiúként rendezetten ülne az asztalnál.
És nem láttam nagyon betojva... Még a szobatisztasági problémát is jól vette (bár nagy probléma nincs, egyelőre arról van szó, hogy ha játszik, akkor nem szól, hogy pisilni kell. Így azért 2-3 naponta egyszer még balesetes.) (A másik óvónéni tök új, szóval őt még nem ismerjük.)

Ja és tök jó, mert Hédi néni kérdésem nélkül is hangsúlyozta, hogy 9 éve dolgozik vegyes csoportokkal, és ő ennek az egésznek csak előnyét látja a homogén csoportokkal szemben. Úgyhogy azért ez is jó hír (bennem is volt egy kis félsz, hogy hát csak vegyes csopi, de ez ügyben max-ra megnyugodtam. )

És akkor Eszti megy jövő héten, ahogy mindenki. Egy hét alatt visszaszokik a régi banda, és a 3 új kiscsoportos (köztük Pí) pedig 8-án kezdenek.

Aztán voltunk tegnap ortopéd dokinál.
Az az igaz, hogy Petinek is mindig szupis cipője volt. Most először kapott egy szandit nyárra, ami nem az volt. És ijesztő módon látszott, ahogy bedől a bokája. Emellett a Szakértőin hangsúlyozta a nő, hogy jajj, és nézessük meg és a térde tönkremehet stb.
Szóval ő adta meg a végső lökést, mert mégis jajj! Ortopéd cipő kell a gyereknek, de legalábbis ortopéd doki. 

És puff. Az orvos nagyon lelkesen elmagyarázott mindent, hogy ez nem probléma. Azt mondta 10-ből 9 gyereknek manapság bedől a bokája. Akkor kell lépni, ha fájdalom jelentkezne, különben meg ez van. És hogy kb. így marad, mert ezzel nem lehet mit tenni. Szuppinált cipő végig, és kész.
De hangsúlyozta, tök általános dolog.
Már ezen is forgattam a szemem. Hogy ez a 6. vélemény kb, amit hallani bedőlő bokáról, de közben meg persze, örülök, hogy legalább szerinte ez nem probléma.
Szupis cipőt meg szerencsére egészségpénztárra vesszük, úgyhogy kvázi jól is járunk ezzel a javaslattal.
Noés akkor Peti megunta, leült a földre. W ülésben, ahogy gyakran szokott. Na ez is! Komolyan, az összes fejlesztőnk azt mondta, nem szabad úgy ülni, "úgy marad", szar, kilazul a csípőízülete stb. Úgyhogy mi is rendre kijavítattuk Petivel, hogy üljön szépen, és ilyenkor behúzta előre a lábát.
Na mit mondott az ortopéd doki? Hogy ez marhaság. Majd leszokik róla. És hogy azért így ül, mert a combcsont kerek végződése így érintkezik legnagyobb felületen a nemtomilyen csonttal, és az így a jó. Majd elhagyja. Jéééé....
De értitek, hát szénné idegesített mindenki ez ügyben (komolyan, tuti így oktatják, mert még a logopédus is szóvá tette), szóval gondolom, nekem kéne eldöntenem megint, hol az igazság.
Mivel a kölyök rendre így ül, szóval voltaképpen mindegy.
Csak érdekességképpen osztottam meg az infókat, hogy ez megint az a téma, hogy egy adott dologról szöges ellentétes vélemények élnek.

Juujj, majdnem elfelejtettem, de még utólagos bibibiii-nek elfér ide:

Hát nem egy gyönyörűség?
(Nem kell válaszolni. Tudom, hogy az.)

Csodák csodái

Előszöris emmegPéter meggyógyult, de tényleg. Ez egy csoda, de tényleg. Simán, egy hét alatt, antibió nélkül. De tényleg.

Aztán itt van az a bizonyos Nokia. Említettem vala, hogy csakis Nokiát vegyetek! Fenntartom!
Ez a Misipapa-féle teló -miután évekig gyötörték a gyerekek, majd halálát lelte az esővizes hordóban- harmadnapon feltámada.
Méghozzá úgy, hogy valójában 2 alkalommal is bedobta Pí a dédinél abba a hordóba, és már az első alkalom után sem működött, de Eszti nem engedte kidobni, mondván, jó lesz a póniknak telefonnak (jó, hagyjuk... :D ). És Laci a minap töltőre tette és tádáááám: most újra teljes pompájában működik. Csakis Nokiát!

Amúgy meg a főcsoda:
Nekem bezzeg olyan férjem van! Ohohóóóó!
Szóval ültünk még a múlt hétvégén Pesten egy kávé mellett, amikoris Laci jelentőségteljesen rám nézett, és bejelentette, hogy akkor most megvesszük a szülinapi ajándékomat, amit nekem szán. Hát izé, mondtam az nem jó, mert csak egy hónap múlva van, és ha most megvesszük, nem lesz semmi meglepi vagy valami.

De aztán elém tette mutatóba a saját pénzéből összespórolt összeget (már ettől lágyul egyébként a szívem, amikor új telefon vagy laptop helyett nekem teszi félre a pénzét....), de különben összegileg is sok volt és elmagyarázta, hogy mivel most vagyunk Pesten, most kell körülnéznünk.
És, mert szerinte én annyit futok, hogy megérdemlem (nem igaz ám, de a "megérdemlem" rész azért tetszett).
Szóval megérdemlem, hogy legyen egy igazán jó futócipőm!
A legszebb, hogy mindezt azért, mert tudja, hogy sosem költenék el ennyi pénzt a közös pénzünkből magamra (legalábbis, amíg egy laza GYES összegével járulok hozzá a családi kasszához, addig biztos nem.)

Ó igen! A 7 órás plázás után (Lacival, aki ezen a tényen egyszer sem nyivákolt! 5. számú csoda... ;) )  sikerült egy varázslatos új futócipővel gazdagodnom, ami egyrészt annyiba került, hogy jogos a kérdés: vajon magától fut-e (hát különben majdnem), de mindent tud, amit csak kell, sőt! És még ráadásul egy csodálatos, sötétrózsaszín álom.

Ésakkor az én férjem, de tényleg bibibiiii, még itthon induláskor elpakolta a futós szerkókat, és kikereste a legjobb futóútvonalat a környéken, számítva rá, hogy sikerül vasárnap vennünk nekem lábbelit. Így nagy romantikusan hétfőn reggel egy közös futással fel is avattuk az új cipőmet Pesten. A reggeli napfényben, kettesben, a Szilas patak partján.
Hát mi ez a történet, ha nem egy csoda???

Különben az arborétumban is voltunk valamelyik nap, és bár nem vagyok egy nagy fotóművész (finoman fogalmazok :D ), de azért asszem érthető okokból most indulnom kéne és venni egy sorsjegyet! ;)

Jön az ősz

Higgyetek nekem! Hóttuti! Ma gondolkozás nélkül levettem a barna körömlakkomat és azzal festettem ki a körmömet. Ez kifejezetten prognózis értékű. :)
Nem is vagyok túl elégedett a nyárral, mert ahogy ma tettem-vettem a lakásban látom ám, hogy a nyári ruháim felét elő sem vettem a szekrényből. Hát idén már asszem nem is fogom...

Na és, ilyen körülmények között született meg Péterem vadiúj, extra rekordja: 3 egész teljes hónapig nem volt beteg. Semmisevolt! Születése óta nem volt ennyi ideig "tiszta" egy huzamban, ezt úgy érezzük azért! Hát szép!

Pénteken aztán letaknyosodott, majd vasárnap már lázaska is volt délután/estére, meg éreztem a beragadt takony által okozott nehézkes köhögést, aztán hétfő óta köszöni jól van, tegnap még az orvoshoz is elcitáltam, de szerinte sincs a kölyöknek semmi baja, akár megúszható a dolog. Az lenne mondjuk a kettes számú csoda (talán egyszer ha kijött a náthából AB nélkül).

Különben pörög az élet.

Csütörtök óta ma van megállás csak.
Csütörtökön voltunk a Viki szülinapi buliján. Hát már nagyon kellett egy kis gyerekzsivaj Esztinek. Király is volt, sikítoztak a csajok órákig. :) Ráadásul jól is jött ki a dolog, mert aznap délután akkora vihar volt, hogy csak úgy zengett! Tökéletes időzítése egy szülinapi partynak.

Pénteken eltettem a paradicsomot. Egyelőre csak 10 litert, de kinek elég a 10 liter, ahol a két kedvenc étel a paradicsomleves, meg a paradicsomos húsgombóc?
Asszem holnap még teszek el 5-öt. (És nem kell azt gondolni, hogy egy hős vagyok, a zöldségkutatóból lehet paradicsomlevet venni, így semmi hámozás, passzírozás ezmegaz, csak a lé eltevése.)

Szombatra aztán végképp káosz jött. Aznap volt Lacipapa 60. szülinapja. Én sütöttem a tortát is. Még reggel be kellett vásárolnom, meg csomagoltatni az ajándékot, amikor feleszméltem Magdi sms-ére, hogy ők nem vasárnap jönnek, hanem aznap, szombat dél körül.
Így aztán félig összedobtam a tortát, majd valami ebédet, Magdiék jöttek, elvoltunk délutánig (sajnos, hogy így összejött, mert ahogy Marcival elvolt Eszti, az valami tündibündiség volt. Általában lányokkal szokott így összejönni, de nagyon édik voltak, ahogy rögtön egymásra hangolódtak. :) ).

Utána gyorsan még Laci papa tortája, aztán mentünk a szülinapra, aztán gyerekek vacsoráztatása/ágybapaterolása után elrohantam inni egyet este a Timivel a borutcába. Na ezt nem részletezem. :)
Viszont azóta azon agyalok, hogy vajon voltam-e az elmúlt 5 évben barátnős ESTÉN. Mert szerintem nem. Persze délelőtt-délután-játszótéren-játszóházban igen, meg Lacival ketten igen, de hogy elmentem volna lazulni.... Most is csak azért jött össze, mert Timi két gyerkője is nyaralásban voltak... Különben meg szinte az összes mindenkim kisgyerekes. Öregszem na!
Szóval oké, lazultunk egyet. Jó volt!
Ezért ma este is lazulunk. Csak mert még nyár van. Egy kicsit.. :D

Vasárnap így már délelőtt elmentünk Pestre anyuékhoz, és 3 napig juhuhúúú volt. Peti esküszöm azért lett jobban, mert boldog volt! Pesten az megtett vagy 100 km-et buszon/villamoson/vonaton, Eszti az megette az összes létező pattogatott kukoricát és szivatta a létező összes öcsémet, mi meg Lacival éjjel-nappal plázáztunk. :) Jobbára kettesben.

Szó szerint plázáztunk, mert pl. vasárnap elmentünk du. 2-kor és este 7-kor értünk haza. A kölykök meg elindultak az állatkertbe, és aztán -ahogyan az a mamáékkal lenni szokott- haza már a "Vidámparkból" jöttek (nem tudom, mi van a helyén, de tetszett nekik. :) )
Mi amúgy célirányosan mentünk, megvettünk mindent az ovikezdésre (most tényleg, Petinek pl. még egy rövidgatyát sem tudtam előkaparni tornaórára, mert egyáltalán nem hord olyat. Szóval sok minden kellett.), illetve hát az én szülinapi ajándékom megvásárlása vitte el az idő másik felét. Amiről igen, mindenki tudomást fog szerezni egy következő, dicsekvőposzt alkalmával! :P

De. Mégis.

Háhááá! Feltámadtam halottaimból!
Nemtom hogyhogy, de most kösz, jól vagyok. (Szerintem köze lehet a dolognak ahhoz, hogy Pí éppen mostanában már nem huggyant poénból a szőnyegre...)

Különben persze rögtön mániás depresszióra gyanakodtam, de ahogy körülnéztem a lakásban, hamar rájöttem, hogy ez valószínűleg nem a depit követő tevékeny szakasz. :)

Szóval voltunk a dédinél. Egy egész hétig. Jó volt, még úgy is, hogy 1,5 napig zuhogott. Ez oké, gáz volt. De ennek meg az lett a következménye, hogy megszüntettük Pepp digitalizálódását.
Ugyanis elvittem a táblagépüket, csakis azért, mert mondtak esőt a hétre.
Mamához amúgy nem vittem volna, de ezen kívül egyáltalán nem vagyok ellensége a dolognak.

Mert Peti pl. ilyen puzzle típusú játékkal játszott, amiben a helyére kellett húzogatni a formákat. Kvázi formafelismerésnek és párosításnak gondoltam, simán fejlesztőnek. Csak a gépezés közben felvett testtartás volt nekem nemtetsző. Így naponta meghatározott időt a táblagéppel játszhattak (ez max. 2* fél óra volt).

Node Pí bezizült. Uhh. Azt képzeljétek el, hogy letelte az időkerete, akkor kisebb balhéval elvettem tőle és onnantól kezdve csak ezt kérdezgette. (Mikor játszhatok babaetetőssel? Megengeded anya? Fel van töltve a táblagép?)
És akkor megérkezett az 5 napja nem látott apja, akinek boldog mosollyal rohant a karjaiba, és felröppenve a nyakába azonnal megkérdezte: Apa, táblagépezhetek?
Na itt rúgta el a pöttyöst véglegesen.

Azóta nem kapja meg egyáltalán. Majd, ha kicsit érettebb lesz. Asszem. Talán.

A másik. A telefon. Ez még az a telefonja volt Petinek, amit anno Misipapa adott oda Esztinek (valamikor Peti születése körüli időben, vagyis már 3 éve). Azóta nyúzta Eszti, nyúzta Peti. Videókat csináltak és néztek, nyomogatták, fotóztak, zenét hallgattak rajta. Szóval dolgozott a teló rendesen.
Csakis Nokiát vegyetek! Mert mi lett a halála? Hogy Peti egy jól irányzott hajítással beledobta az esővizes hordóba.... :)

Úgyhogy ezentúl kénytelen lesz autókkal játszani.

Ennyi volt az esős napok hozománya, a többi napon sütött a nap, úgyhogy eldolgozgattak az udvaron. (Megússza mindenki, ugyanis egyetlen fotót csináltam: hazaúton, amikor megálltunk Dföldváron fagyizni...)

Ami még hír!
Megkérdeztem már a Hédi nénit, vajon mi lesz Peti jele. (Pont a másik Eszti megy el  csoportból, aki énEsztim mellett öltözött, és neki csillag volt a jele. Biztos voltam benne, hogy azt kapjuk meg. )
De meg akartam rendelni a matricákat meg vasalóscimkéket a neten, így tudni szerettem volna tutira. (Esztinek is rendeltem anno egy-egy ív tulipánt még kiscsopi előtt és simán elég az ovi végéig.)
Na és azt mondta a Hédi néni, hogy választhatunk! Lehet a csillag is, de amúgy akármi, ami még nincs másnak. (Én azt hittem, csak meghatározott kb. 30 jelből lehet gazdálkodni)
És nem, olyannyira, hogy azt mondja: "pl. kisautó nincs". Én meg: "Hát akkor az keeeeeelllll!!!!"
És az lett!
Mennyire örülök, hogy igazi kisfiús jelet szereztünk? Nem kérdés! :) Úgyhogy boldogan meg is rendeltem a kisautós matricákat.

Nem, marhára nem...

Még jó, hogy a dédi nagyon akar minket látni, így megkapja. Holnap elutazunk a kölykökkel a mameszkámékhoz.
Egy csak a szépséghiba. Mondjuk hogy 3 napja néztem utoljára az időképet, amikoris esőmentes hetet ígértek. Az az előrejelzés mára tökzivataros hét lett... Na hagyjuk. Megyünk és nem őrülünk meg. Pá